Foci

2018-tól pontosan tudni fogjuk, melyik a világ legjobb focicsapata

A Dél-amerikai (CONMEBOL) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szeretné újjáéleszteni az Interkontinentális Kupát, melyért 2004-ig a dél-amerikai Libertadores Kupa és az európai Bajnokok Ligája győztese játszott egymással.

Alejandro Dominguez, a CONMEBOL elnöke egy paraguayi rádióadónak elmondta, a két szervezet szóban már meg is állapodott arról, hogy 2018-tól kezdve ismét megmérkőzik egymással a két kontinens legrangosabb sorozatának nyertese. A találkozókra semleges helyszínen kerülne sor minden év augusztusában.

Szeretnénk újjáéleszteni ezt a kupát, most pontosítjuk a részleteket

– mondta Dominguez. Hozzátette, jelenleg a szponzor- és a helyszínkeresés fázisánál tartanak. A tervek szerint a második számú sorozatok (Európa Liga, illetve Copa Sudamericana) győztesei is összecsapnának egymással.

Európa és Dél-Amerika bajnoka 1960 és 2004 között majdnem minden évben megmérkőzött egymással, csupán 1975-ben és 1978-ban maradt el a legjobbak egymás elleni találkozója.

1980-tól kezdődően már mindig Japánban rendezték meg az összecsapást, viszont ekkortól már csak egy mérkőzést vívtak a felek. A nemzetközi szövetség (FIFA) ezt követően vette magához az eseményt, amit 2000 óta klub-világbajnokság néven rendez meg minden év decemberében. Ezen már az összes földrész bajnoka részt vesz, s meghívott csapatok is játszhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik