Foci

U17: Nem szabad elszállni a győzelem után

24.hu
24.hu

2017. 05. 03. 17:16

Korábban a témában:

A magyar U17-es labdarúgó-válogatott fantasztikus győzelemmel kezdte a horvátországi Európa-bajnokságot, a B csoport 1. fordulójában egy igazi nagyágyút, Franciaországot verte 3-2-re a csapat. Csoboth Kevin duplázott, Bencze Márk is betalált, Ásványi Balázs pedig nagyszerű védésekkel segítette az együttest.

Ha ez eredményt nézzük, akkor elmondható, hogy ennél jobban nem is kezdhettünk volna a tornát.

Európa egyik topcsapatával játszottunk, és elsősorban az erős csapategységnek köszönhetjük a sikert, működött a taktikánk, szép támadásokat vezettünk, gólokat lőttünk. Játékban azért voltak hibáink, ezt jelzi, hogy a franciáknak sok helyzetük volt, Ásványi Balázs nagy védései is kellettek a sikerhez. Ugyanakkor ez természetes, hiszen Európa egyik topcsapatával játszottunk. Fejlődik a válogatottunk, rászolgáltunk a mai a sikerre, de nem szabad elszállni a győzelem után, hiszen még semmi sem dőlt el, két fontos meccs vár ránk a csoportban” – mondta a mérkőzés után Szélesi Zoltán szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A francia kapitány, Lionel Rouxel arról beszélt, hogy a magyar válogatott csapatként múlta őket felül.

“Csapatként felülmúlt bennünket a magyar válogatott, nálunk inkább egyéniségeket láttam, kevésbé éreztem egységes csapatnak a társaságot. Megvoltak a helyzeteink, de hiányzott a koncentráció a játékunkból, ezért nem lőttünk be a helyzeteinket. El kell ismerni, hogy a magyar kapus nagyszerűen védett, de a csatárok is kellettek ahhoz, hogy kimaradjanak a ziccereink. A magyar csapat emellett támadásban is jól teljesített, gratulálok a győzelméhez” – mondta.

A magyar válogatott legközelebb szombaton lép pályára, a szintén győzelemmel rajtoló skótokkal meccselünk, ők a feröerieket verték 2-0-ra. Feröer-szigetekkel május 9-én, kedden játszunk. (Fotó: mlsz.hu)

Eredmény – U17-es Európa-bajnokság, 1. forduló, B csoport

Magyarország – Franciaország 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Csoboth (38., 41.), Bencze (52.) illetve Gouiri (36., 80+4. – 11-esből)

Magyarország: Ásványi Balázs – Kovács Krisztián, Opavszky Balázs, Bolla Gergő, Majnovics Martin – Csonka András, Bencze Márk- Szerető Krisztofer (Szendrei Norbert, 71.), Schön Szabolcs, Csoboth Kevin (Timári Norman, 72.) – Torvund Alexander (Kiss Tamás, 79.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.