Foci

Lipták nem ütötte meg Burmeistert, de Kassait igen

A kezét, ingerülten és háromszor is. Meglehet, a Vasas-játékos színészkedett, a játékvezető tévedett, de ami eztán következett, az akkor is súlyos fegyelmi vétség.

Rájár a rúd szegény Kassai Viktorra, mostanában rendre az ő ítéletei adják a vitatémát. Az emlékezetes Real Madrid-Bayern München BL-negyeddöntő (4-2-re) után  szűk két héttel ezúttal a szombati Diósgyőr-Vasas (2-1) bajnokin a hazaiak csapatkapitányát, Lipták Zoltánt öt csapattársának kellett lefogni, miután piros lapot kapott Kassai Viktor játékvezetőtől.

Történt, hogy négy perccel a Vasas szabadrúgásból szerzett vezető gólja után a mérkőzés 74. percében a vendégek újra szabadot lőhettek, eközben a tizenhatos közelében Lipták Zoltán és Félix Burmeister húzta, vonta egymást. Kassai jól láthatóan jelezte is, hogy figyeli a feleket. Aztán a Vasas német védője valamitől elesett (a videón 6:25-től).

Kassai ütést látott, habozás nélkül kiállította Liptákot.

Lássuk mi történt

Lipták a keddi Nemzeti Sportban azt állította, szó sem volt ütésről:

A német srác kezdte a csipkelődést, ment a szokásos harc a jobb pozícióért. A mezét aztán kétség kívül meghúztam, ő pedig eljátszotta a nagy halált. Az ítélet óriási tévedés volt.

Kikockáztuk az esetet (nyitóképünkön) és azt láttuk, Lipták keze valóban Burmeister hasa felé, vagy éppen attól elfelé mozog. De eközben a Vasas védőjének nadrágja jól láthatóan eltávolodik a testétől. Mivel ütés esetén a nadrág semmiképp sem Lipták felé nyúlna, ezért hajlamosak vagyunk igazat adni a 18-szoros válogatottnak: valóban nem ütött, csak húzta ellenfele gatyáját.

Kassai Viktor valóban benézhette a szitut, de ettől még

Meglehet, a játékvezető valóban tévedett és túlzó volt a piros lap. De a fő probléma nem is ez, hanem amit Lipták az eset után művelt.

A videón az látszik, hogy míg Burmeistert feltételezhetően tényleg nem ütötte meg, addig

Kassai Viktor kezét háromszor is ingerülten lecsapja magáról!

Holott a játékvezető csak védekezőleg tartotta maga elő, hogy meg tudja tartani a normális távolságot a felé folyamatosan fenyegetőleg fellépő védővel szemben. Ez meglehetősen durva, semmiképp sem sportpályára való jelenet. Arról, hogy milyen szavak hagyták el Lipták száját, ezek után nem is érdemes értekezni.

A labdarúgás szabálykönyve nemhogy az ütést, de még a testi kontaktust is kifejezetten tiltja a játékvezetővel. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága általában keddenként tárgyalja az előző forduló ügyeit, ezen a héten azonban szerdán délelőtt kerül sor az eset felhánytorgatására. Nem csodálkoznánk, ha Lipták több hónapos, akár fél éves eltiltást kapna mutatványáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik