Foci

Horváth Zsolt: Örülnöm kell, hogy élek

Az ereje teljében lévő, pályafutása egyik legszebb időszakát élő DVSC-labdarúgónál nemrég derült ki, szívbeteg, ezért 28 évesen életmentő műtéten esett át. Azóta nem nyilatkozott. A csütörtöki Nemzeti Sportban megtörte a csendet.

Horváth Zsolt úgy fogalmazott, 28 évesen borzalmasan nehéz kimondani, hogy vége, ennyi volt, és hogy az élete következő szakasza nem úgy telik el, hogy cselezget a bal szélen, majd beadja a labdát az érkezőnek.

A labdarúgó szívét egészen ritka bakteriális fertőzés támadta meg, amelyet nehezen diagnosztizáltak, de amikor február elején kiderült mi a baj, egy öt órán át tartó nyitott szívműtétet hajtottak végre rajta. Sajnos azonban a baktérium hatására már súlyosan károsodott a szívbillentyű.

Az is átfutott rajtam, örülnöm kell, hogy élek, mert ilyen állapotban az is megtörténhetett volna, hogy a felkészülés során, valamelyik sprint után  ott maradok a gyepen élettelenül. Sőt, mondok mást is, abban a szívműtétben, amin átestem tíz emberből egy meghal

– fogalmazott Horváth, aki szerencséjére azon labdarúgók közé tartozik, akik a sport mellett tanultak. Az orvosok végleg eltiltották a futballtól, sőt, valamennyi test-test elleni játéktól, esetleg kocoghat amellett, hogy végzettsége szerint ügyvédként, reményei szerint a sportágon belül elkezd dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik