Foci

Messi az Isten, már csak egy magyar nagyobb nála

Már csak két statisztikai adat van, ahol nem az argentin labdarúgó neve szerepel az első helyen a Barcelona örökrangsorában.

Lionel Messi nevétől hangos a vasárnap esti El Clásico, a Real Madrid Barcelona spanyol bajnoki rangadó (2-3). Az a futballszerető, aki nem látta az elképesztő ritmusú, színvonalú találkozót igazán bánhatja, kiváltképp, mert a kis argentin nagyon élt, volt kedve és területe játszani.

Az utóbbi időben jobbára szélre szoruló Messi Neymar kimaradásával jól járt, mert a Real ellen szabadon, középen futballozott, és fürdőzött ebben a szerepkörben. Megkockáztatjuk, azt is, teljesen tudatos taktikai utasítás mentén kereste a Casemiro elleni párharcokat, lévén a Real-Bayern óta a fél világ utazott rá, mivel míg Kassai Viktor kiállította Vidalt, addig a madridi védekező-középpályást nem.

Nos, ezt a lélektani helyzetet felismerve Messi, aki bárkit a világon képes megverni egy az egy elleni játékban, már a 12. percben besárgította Casemirót, aki még két olyan szabálytalanságot követett el ellene, amelyik után lendülhetett volna José Hernández játékvezető keze a második sárgával.

A mérkőzés összefoglalója:

A lap a helyén maradt, de Zinedine Zidane látva Casemiróban rejlő potenciális veszélyforrást – 15 szerelési kísérletéből csak hat volt szabályos -, Kovacsicsra cserélte alapemberét. Ő is besárgult, ahogy aztán Sergio Ramost meg kiállították Messiről.

Az argentin labdarúgó nem csak két gólt szerzett, hanem egymaga tartotta rettegésben, zilálta szét az ellenfél szinte teljes védekező szekcióját.

Megjegyzendő, a 92. percben az ötszázadik katalán mezben lőtt gólját jegyző támadó immár szinte minden barcelonai házi rangsort vezet, kettő kivételével. Az egy meccsen lőtt legtöbb gól – hét találat a Sporting Gijon ellen – és a kupában elért legtöbb találat – 49 – tekintetében még mindig a magyar Kubala László vezet.

A modern futballban az első megdöntésére vajmi kevés esélye van Messinek, de az utóbbit minden bizonnyal felülmúlja egyszer, lévén csak hat találattal van lemaradva.

La Liga, 33. forduló, végeredmény:

Real Madrid – Barcelona 2-3 (1-1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion

Real Madrid: K. Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Nacho, Marcelo – Kroos, Casemiro, Modric – Bale, Benzema, C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Cserék: K. Casilla (k), James Rodríguez, Kovacic, Marco Asensio, Morata, Isco, Danilo

Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Busquets, Rakitic, Iniesta – Messi, L. Suárez, Paco Alcácer. Vezetőedző: Luis Enrique
Cserék: Cillessen (k), D. Suárez, Arda Turan, Mascherano, Digne, André Gomes, Alená

Gólszerző: Casemiro 28., Rodriguez 86. illetve Messi 33., 90+2. Rakitic 73.

Korábban:

Celta Vigo–Real Betis 0–1
Gól: Brasanac 54.
Real Sociedad–Deportivo La Coruna 1–0
Gól: W. José 28.
Espanyol–Atlético Madrid 0–1
Gól: Griezmann 73.
Osasuna–Sporting Gijón 2–2
Gól: Meré 19. – öngól, Kodro 72., ill. Canella 79., C. Castro 81.
Málaga–Valencia 2–0
Gól: José Recio 36., Sandro Ramírez 40.
Villarreal–Leganés 2–1
Gól: Bakambu 68., 92., ill. M. Guerrero 90.  
Sevilla–Granada 2–0
Gól: Ganso 4., 46.
Las Palmas–Deportivo Alavés 1–1
Gól: K.-P. Boateng 44, ill. V. Gómez 61.

A tabella állása: 

1. Barcelona 33 23 6 4 94–32 +62 75
2. Real Madrid 32 23 6 3 84–36 +48 75
3. Atlético Madrid 33 20 8 5 60–24 +36 68
4. Sevilla 33 19 8 6 58–39 +19 65
5. Villarreal 33 16 9 8 48–27 +21 57
6. Real Sociedad 33 17 4 12 49–45 +4 55
7. Athletic Bilbao 32 16 5 11 45–37 +8 53
8. Eibar 32 14 8 10 52–44 +8 50
9. Espanyol 33 13 10 10 44–43 +1 49
10. Celta Vigo 32 13 5 14 48–52 –4 44
11. Alavés 33 11 11 11 32–40 –8 44
12. Valencia 33 11 7 15 47–56 –9 40
13. Las Palmas 33 10 9 14 52–58 –6 39
14. Betis 33 10 7 16 36–51 –15 37
15. Málaga 33 9 9 15 38–49 –11 36
16. Deportivo La Coruna 33 7 10 16 35–51 –16 31
17. Leganés 33 6 9 18 27–51 –24 27
18. Sporting Gijón 33 5 8 20 36–66 –30 23
19. Granada 33 4 8 21 27–70 –43 20
20. Osasuna 33 3 9 21 34–75 –41 18

Ajánlott videó

Olvasói sztorik