Foci

FA-kupa: A Chelsea elképesztő meccsen ejtette ki a Tottenhamet

Összesen hat gólt hozott az FA-kupa első elődöntője, közte egy Puskás-díjas Nemanja Matic találatot. Ennyi kellett a ahhoz, hogy a Premier League első két helyezettje eldöntse egymás közt, melyik csapat jut be az FA-kupa döntőjébe. Nem mellesleg erre 1999 óta nem volt példa.

Willian rúgótechnikája egészen egyedi és ezt már az ötödik percben újra bebizonyította. A Chelsea középpályás szabadrúgásból talált be ezúttal, ami mindent egybevéve a 2016/17-es idényben a kilencedik találata volt rögzített szituációból (1–0).

A 18. percben a Tottenham. Christian Eriksen jobb oldali beadására Harry Kane vetődött bel és csúsztatott a kapuba (1–1).

Martin Atkinson játékvezető  Victor Moses vitatható felrúgásáért adott tizenegyest ítélt, amit ki más, mint a pontrúgások mestere, azaz megint Willian értékesített (2–1).

A szünet után másodjára is kiegyenlített a Tottenham és ezúttal is a játékmester, Eriksen adta a gólpasszt. Most Dele Allit hozta kihagyhatatlan helyzetbe, aki közelről nem hibázott (2–2).

Antonio Conténak olyan erős a kispadja, hogy ezúttal az utolsó fél órára Diego Costát és Eden Hazardot tudta beküldeni frissítés gyanánt. Mit mondjunk, fel is frissült tőlük a Chelsea, Costa állandó nyomást gyakorolt a védőkre, míg Hazard elbillentette a mérkőzést a kékek javára. A 75. percben egy szöglet után a belga szerzett vezetést újra a Chelsea-nek (3–2).

Öt percre rá érkezett Nemanja Matics és akkora gólt lőtt 25-ről, hogy arról még egy pár napig beszélgetni fognak Angliában, meglehet, az év végi Puskás-díj átadáson is érdekelt lesz (4–2).

A május 27-i döntő másik résztvevője a vasárnap 16 órakor kezdődő Arsenal–Manchester City találkozón derül ki.

FA-KUPA, ELŐDÖNTŐ, EREDMÉNY:

Chelsea–Tottenham Hotspur 4–2 (2–1)
London,
Wembley Stadion. V: Martin Atkinson
Gól: Willian (5., 43. – a másodikat 11-esből), E. Hazard (75.), Matics (80.), ill. Kane (18.), Alli (52.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik