Foci

Kikapott a Fradi Pakson, élre állt a Videoton

A címvédő Ferencvárosnak nem megy jól mostanság a játék, az előző fordulóban ikszeltek a DVTK-val, előtte pedig kikaptak a Budapest Honvédtól. Szerdán Paksra látogattak, márpedig ott a mezőny összes csapata megizzad. Így volt ezzel az FTC is, amely az első félidőben 2-0-s hátrányba került, Bartha és Haraszti voltak eredményesek. A fordulás után sem tudott felocsúdni ebből a sokkból a Fradi, sőt, az utolsó negyedórába érve Hajdú is betalált. Böde szépítő gólja már későn érkezett.

3-1-ra kapott ki Thomas Doll együttese és nem tudta kihasználni a Vasas botlását, maradt a csapat a negyedik.

A Videoton visszavette az első helyet a bajnokságban. A DVTK legyőzte kedden a Honvédot, szerdán pedig a Vidi tudta legyűrni a sereghajtó Gyirmótot idegenben, így újra élen a székesfehérvári együttes. Scepovic értékesített egy büntetőt az első félidőben, ez végül elég is volt, nem bosszulta meg magát, hogy a Vidi kihagyott egy csomó helyzetet később. A Gyirmótból Borit állították ki a hajrában, utolsó emberként rántotta le a gólhelyzetben kilépő GéresitKovács István megsérült, lehet, hogy eltört a kézfeje, mentő vitte kórházba a második félidőben.

Fotó: vidi.hu

Két veszélyeztetett csapat is játszott: a Debrecen 2-1-re elveszítette a nagyon fontos Mezőkövesd elleni találkozót, az MTK pedig ikszelt a Haladással. Így a forduló két nagy nyertese a Videoton és a DVTK.

Eredmények – OTP Bank Liga, 26. forduló

Paksi FC – Ferencváros 3-0 (2-0)

Gyirmót FC – Videoton 0-1 (0-1)

MTK Budapest – Haladás 0-0

Mezőkövesd – Debrecen 2-1 (1-0)

A tabella:

1. Videoton FC 26 14 6 6 51–22 +29 48
2. Budapest Honvéd 26 14 5 7 39–25 +14 47
3. Vasas FC 26 12 5 9 41–30 +11 41
4. Ferencvárosi TC 26 10 9 7 41–34 +7 39
5. Paksi FC 26 9 11 6 32–28 +4 38
6. Szombathelyi Haladás 26 10 6 10 32–34 –2 36
7. Újpest FC 26 8 11 7 39–39 0 35
8. Mezőkövesd Zsóry FC 26 9 7 10 29–37 –8 34
9. Debreceni VSC 26 8 6 12 30–35 –5 30
10. MTK Budapest 26 7 9 10 20–28 –8 30
11. Diósgyőri VTK 26 8 4 14 32–49 –17 28
12. Gyirmót FC Győr 26 4 7 15 13–38 –25 19

Ajánlott videó

Olvasói sztorik