Foci

Nem csillapodnak az indulatok a DAC – Slovan meccs körül

A hétvégi Dunaszerdahelyen rendezett DAC – Slovan találkozó nem múlt el balhé nélkül, a vendég szlovák drukkerek ugyanis hanggránátokat, petárdákat, füstbombákat dobáltak a játéktérre, majd a székeket feltépve a stadion biztonsági személyzetét is megtámadták, ami után rendőri beavatkozásra is szükség volt.

A Slovan Bratislava hivatalos oldalán megszólalt az ügyben ifjabb Ivan Kmotrik, a klub alelnöke, aki nyilatkozatában a szervezőket teszi felelőssé.

Elítélem a rendezők viselkedését a szurkolóinkkal szemben a dunaszerdahelyi mérkőzésen. A szervezők kemény fellépése teljesen aránytalan volt a szurkolóinkkkal szemben. Ez ártott a mérkőzésnek és a szimpatizánsainknak, akik követtek minket. A Slovan Bratislava nevében szeretnék bocsánatot kérni tőlük és megköszönni nekik a támogatást. Remélem, a jövőben semmi hasonló nem történik.

A pozonyi klub közleménye szerint a szervezők gyerekeket, időseket és nőket is bántalmaztak a közbelépésük során, a sportolunk.sk felvidéki portál beszámolója szerint azonban ők már a rendőri beavatkozás előtt elhagyták a vendégszektort.

A fővárosiak hivatalosan kifogásolták azt is, hogy a hazai szurkolókat nem figyelmeztették idegen ország jelképeinek használata miatt, holott a piros, fehér és zöld színek folyamatosan részei a dunaszerdahelyi drukkerek koreográfiáinak.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

A találkozót végül a DAC nyerte meg a hosszabbításban 1-0-ra a Slovan Bratislava ellen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik