Foci

Bernd Storck tisztázta a félreértéseket Thomas Dollal

Amint arról beszámoltunk, a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a Diósgyőr elleni Magyar Kupa-negyeddöntő után megjegyezte, hogy két játékosa, Botka Endre és Kleinheisler László sérülten érkezett vissza a válogatottól, erről azonban a nemzeti csapattól előzetesen nem kapott tájékoztatást.

Bernd Storck szövetségi kapitány, amint tudomást szerzett a nyilatkozatról, felhívta Dollt telefonon, s a beszélgetés során a két szakember tisztázta a félreértéseket – írja az mlsz.hu.

Thomas Doll nyilatkozatát követően ma reggel azonnal felhívtam telefonon a Ferencváros vezetőedzőjét, mert úgy vélem, a közvetlen kommunikáció hasznosabb és hatékonyabb, számomra pedig nagyon fontos az egyik magyar topcsapat vezetőedzőjének véleménye. Több olyan dologról is beszélgettünk, melyek tisztázásra szorultak, a mostani konkrét esettel kapcsolatban pedig kiderült, hogy félreértések miatt alakult ki. Örülök, hogy ezeket a telefonbeszélgetés során sikerült tisztáznunk, de fontosnak tartom, hogy a jövőben is személyesen kommunikáljunk egymással, amikor erre szükség van, hiszen két szakember számára ez az egyeztetések megfelelő módja. Akárcsak eddig, a jövőben is mindig elérhető vagyok a magyar bajnokságban dolgozó edzők számára, így nem szükséges sajtótájékoztatón, mások bevonásával üzenniük hasonló esetekben

– nyilatkozta a szövetségi kapitány.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik