Foci

Hivatalos: a Puskás-stadion csak 142,85 milliárd forint lesz

Puskás Ferenc Stadion (puskás ferenc stadion, )
Puskás Ferenc Stadion (puskás ferenc stadion, )

 

Indulhat a Puskás Ferenc Stadion építése, mivel 2017. március 27-én a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium aláírta az új Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést. A nyílt, nemzetközi, az európai uniós értékhatárt elérő közbeszerzési eljárásban két ajánlat érkezett és az olcsóbb győzött. Ennek alapján a stadion ára nettó 142,85 milliárd forint, ez európai viszonylatban átlagosnak tekinthető.

A beruházás áfa-tartalma 40,5 milliárd forint, ami visszajut a központi költségvetésbe, tehát nem minősül kiadásnak. A szerződéses összeg 5 százalék – 7,15 milliárd forint – tartalékot tartalmaz az előre nem látható, váratlan eseményekre, amelynek felhasználása nem automatikus, kizárólag előzetes megrendelői engedély alapján vehető igénybe.

Ha ilyen lesz, elég szép lesz Fotó: epiteszforum.hu

A közbeszerzési eljárással kapcsolatban jogorvoslati kérelem nem érkezett, az eredményt senki sem támadta meg, és a törvényben meghatározott szerződéskötési moratóriumot követően a felek aláírták a szerződést.

Az új Puskás Stadion építése kezdettől színtisztán hazai projekt: a terveket nemzetközileg elismert, számos díjjal kitüntetett magyar építésziroda álmodta meg és a kivitelezést is magyar cégek szakemberei végzik.

A 2020-as UEFA labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzésének otthont adó, világszinten is korszerű, 67 ezer férőhelyes új Puskás Stadionnak a határidő szerint 2019 végére kell felépülnie. A magyar állam képviseletében eljáró beruházó rendkívül szigorú szerződéses feltételeket írt elő a kivitelező számára: késés esetén naponta 142 millió Ft kötbért kell fizetnie, a határidő betartására és a megfelelő minőség biztosítékaként a szerződéskötéskor az állam által egyoldalúan készpénzre váltható, összesen 32 milliárd forintos bankgaranciát is köteles adnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik