Foci

Elfogadhatatlan a 48 csapatos világbajnokság

Karl-Heinz Rummenigge szerint meggondolatlan volt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése arról, hogy 2026-ban már 48 csapat vehet részt a világbajnokságon, az általa képviselt európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) pedig lépéseket tervez.

Ennek a döntésnek a meghozatala elfogadhatatlan a mi szempontunkból. A játékosainkat, a dolgozóinkat használják a világbajnokságra, jogunk van arra, hogy megfelelő megoldást találjunk

– nyilatkozta a korábbi kiváló német futballista, majd azzal érvelt, hogy a FIFA mindenféle előzetes egyeztetés nélkül szavazott a létszámemelésről.

Hozzátette, a döntés után a FIFA-nak és az UEFA-nak is csökkentenie kellene a nemzetközi mérkőzések számát, hiszen elérkeztek arra a pontra, hogy a futballisták túl sok találkozót játszanak.

A 48 csapatos világbajnokság ugyan nem fog tovább tartani, mint a korábbiak, emiatt azonban jóval több játékost kénytelenek majd elengedni a klubok, amelyek már eddig is aggodalmuknak adtak hangot, mivel féltik a sok válogatott mérkőzéstől futballistáikat.

A nemzetközi szövetség tanácsa január 10-én határozott úgy egyhangúlag, hogy kilenc év múlva már 48 csapat alkotja majd a vb mezőnyét, s ezek az első szakaszban 16 hármas csoportban küzdenek meg egymással.

A világbajnokságokat 1998 óta 32 csapat részvételével rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik