Foci

Portugál-magyar: Szerényen kell pályára lépnünk, becsülnünk kell az ellenfelet – Fernando Santos

A védő Bruno Alves és Fernando Santos szövetségi kapitány is nehéz mérkőzésre számít a portugál labdarúgó-válogatott részéről a magyarok elleni szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

A célunk, hogy mi kontrolláljuk a meccset, akkor el fogjuk érni a céljainkat. Előreláthatólag kontrákra játszik a magyar csapat, amiben nagyon veszélyes is, de szereti sokat birtokolni a labdát, illetve nagyon aktív a középpályás sora

– mondta a 62 éves tréner, aki elárulta, megmutatta játékosainak, hogy miben teljesítettek gyengébben a 3-3-ra végződött lyoni találkozón.

Fernando Santos kifejtette, egyik válogatott sem változott sokat a kontinensviadalhoz képest. A portugál esetében mosolyogva hozzátette, hogy azóta Európa-bajnoknak hívják a csapatot, de ettől szerinte nincs nagyobb nyomás az együttesen, mert a riválisok korábban is tisztelték Portugáliát.

Nemcsak az Eb-meccset elemeztük, hanem a magyarok azóta lejátszott négy vb-selejtezőjét is, különös figyelemmel a svájciak elleni találkozót, amelyen a magyarok nem érdemeltek vereséget, mert jobban játszottak. Éppen ezért szerényen kell pályára lépnünk. Fontos volt, hogy a játékosaim megértsék, becsülniük kell az ellenfelet

– jelentette ki Fernando Santos, aki nem akart kiemelni senkit a magyarok közül, mert mint mondta, bár ismeri egyenként is őket, de egyes játékosoknál sokkal fontosabb, hogy csapatként jók.

Hiába számítunk nehéz meccsre egy erős rivális ellen, nyernünk kell, hogy céljainkat elérhessük. A jó védekezés lesz az alap, mert a csapatunk gólerős, az Eb-n háromszor is betaláltunk a magyaroknak

– mondta Bruno Alves, a Cagliari védője.

Az ellenfélről úgy vélekedett a 35 éves futballista, hogy hasonlóképpen fog játszani, mint az Eb-n, azaz jó védekezés jellemzi, amelyből gyors ellentámadásokkal próbál veszélyeztetni. Szerinte csapatként erős a magyar, amely nem lett erősebb az Eb óta, inkább ugyanazt a színvonalat képviseli.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik