Foci

Brazília nyerte a vb-selejtező csúcsrangadóját, Messi mentette meg Argentínát

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtezőjében elég komoly rangadókat rendeztek magyar idő szerint péntek hajnalban. Ott volt például a csoportot vezető Brazília és első számú üldözője, Uruguay összecsapása Montevideóban.

Hazai örömünnepnek indult a találkozó, Cavani ugyanis már a 9. percben vezetést szerzett büntetőből, Paulinho azonban egy bombagóllal egyenlített szűk tíz perccel később. Az 1-1-es első félidő után Paulinho már a braziloknak szerzett vezetést, majd jött Neymar átemelős gólja, amivel lényegében el is dőlt az összecsapás. A végén Paulinho felejthetetlenné tette maga számára az estét, megszerezte ugyanis a harmadik találatát is. A brazilok előnye már hét pont.

Uruguay 2009, 14 veretlenül megvívott mérkőzés után kapott ki ismét otthon vb-selejtezőn.

Az összefoglaló:

A selejtezőt pocsékul kezdő Argentína kezd magára találni, Lionel Messiék Chilét verték ezúttal, a csapatkapitány Messi a 16. percben értékesített egy büntetőt. A mutatott játékra egyáltalán nem lehet büszke az argentin csapat, a második félidőben a vendég chileiek sokkal jobbak voltak, egyenlíteni azonban nem tudtak.

Győzelmével Argentína feljött a harmadik helyre, míg Chile csak a hatodik, azaz nem állnak továbbjutást, de még csak pótselejtezőt érő helyen sem.

Az összefoglaló:

Ott lohol az argentinok nyakában Kolumbia, amely hazai pályán Bolíviát győzte le, szintén 1-0-ra. A meccs hajrájában James Rodriguez lőhetett büntetőt, a kapus ugyan védte, a labda azonban pont a Real játékosa elé pattant, aki másodjára már nem hibázott.

Eredmények – vb-selejtező, Dél-Amerika, 13. forduló

Uruguay – Brazília 1-4 (1-1)

Argentína – Chile 1-0 (1-0)

Kolumbia – Bolívia 1-0 (0-0)

Venezuela – Peru 2-2 (2-0)

Paraguay – Ecuador 2-1 (1-0)

Az állás: 1. Brazília 30 pont, 2. Uruguay 23, 3. Argentína 22, 4. Kolumbia 21, 5. Ecuador 20 (23-18), 6. Chile 20 (21-18), 7. Paraguay 18, 8. Peru 15, 9. Bolívia 7, 10. Venezuela 6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik