Foci

Álomszerűen búcsúzott Lukas Podolski a német válogatottól

Csapatkapitányként, az örök rivális Anglia ellen szerzett 25 méteres bombagóllal köszönt el a 31 éves világbajnok a Nationalelftől.

A német válogatott a nemzeti csapatban utoljára szerephez jutó Lukas Podolski góljával 1-0-ra nyert az angol együttes ellen felkészülési mérkőzésen, Dortmundban.

A szerdai találkozó első félidejében az angolok többször is a hazaiak kapujába találhattak volna, a másodikban pedig mindkét oldalon maradtak ki nagy helyzetek, majd Podolski a 69. percben mintegy 23 méterről nagyszerű hatalmas bal lábas bombát eresztett meg, amely bal felső sarokban landolt.

Ezután a közönség a nevének skandálásával többször éltette őt, majd vastapssal búcsúztatta, amikor a 84. percben Joachim Löw szövetségi kapitány lecserélte.

A 31 éves, világbajnok Podolski a Nationalelftől csapatkapitányként köszönt el. Tizenhárom év alatt 130 alkalommal ölthette magára a nemzeti együttes mezét. Nála többször csak Lothar Matthäus (150) és Miroslav Klose (137) volt német válogatott. Podolski a nemzeti együttesben 49 gólt szerzett. Ő volt az, akit Joachim Löw még a másodosztályból is rendre meghívta a német nemzeti tizenegybe.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

A németek vasárnap Azerbajdzsánban, az angolok pedig ugyanaznap Londonban a litvánokkal játszanak világbajnoki selejtezőt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, EREDMÉNY:

Németország–Anglia 1–0
Gól: Podolski 69.

További eredmények
Ciprus–Kazahsztán 3–1
Gól: Mitidesz 55., Katelarisz 62., Hrisztofi 67., ill. Nuszerbajev 29.
Csehország–Litvánia 3–0
Gól: Horava 48. – 11-esből, Jankto 64., Krmencík 79.
Skócia–Kanada 1–1
Gól: Naismith 35., ill. Aird 11.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik