Foci

Győzni vagy győzni – nagyon motivált Portugália vár a magyar válogatottra

Szombaton elég fontos összecsapást rendeznek az európai világbajnoki selejtezők B csoportjában, a második helyen álló Portugália fogadja a harmadik Magyarországot. Az Európa-bajnoki döntőben győztes gólt szerző Éder egyértelműen fogalmazott:

Minden meccset, így természetesen a következőt is meg akarjuk nyerni. Tudjuk, hogy nehéz ellenfél vár ránk, már az Eb-n is megtapasztaltuk, de nagyon motiváltak vagyunk, csak a következő feladatra koncentrálunk

idézi az A Bola a francia Lille-ben játszó csatár, aki a mostani selejtezősorozatban mindössze 56 percet játszott.

Éder arról is beszélt, hogy szép volt, jó volt megnyeri az Európa-bajnokságot, de azóta már eltelt fél év, vissza kell zökkenniük a valóságba. És kiharcolni a részvételt a 2018-as oroszországi világbajnokságon.

Nagyon fontos meccs jön, amit egyértelműen meg kell nyernünk. Nem fér bele több hiba a Svájc elleni vereségünk után

– ezt már Bernardo Silva, a Monaco és a portugál válogatott középpályása mondta.

Volt egy sérülés a portugál keretben, a többnyire cserekapusnak jelölt Anthony Lopes nem tudja vállalni ellenünk a játékot. Bruno Valera került be a helyére a portugál keretbe. A magyar válogatott tagjai egészségesek, kedden, az első lisszaboni edzésen mindenki részt vett.

A portugál-magyar vb-selejtezőt szombaton 20.45-től rendezik Lisszabonban. A lengyel Szymon Marciniak lesz a játékvezető.

Fotó: Europress/NurPhoto/Pedro Fiuza

Ajánlott videó

Olvasói sztorik