Foci

Kedden összecsapunk Izraellel

24.hu
24.hu

2017. 03. 21. 07:04

U17-es labdarúgó válogatottunk megkezdi a hazai rendezésű Eb-selejtezős szereplését, míg az U19-esek Csehországban teszik ugyanezt.
Korábban a témában:

A 2000. január 1-je után született labdarúgókból álló U17-es és a 1998-as vagy későbbi születésű játékosokkal felálló U19-es válogatott ősszel továbbjutott az Eb-csoportkörből, így mindkét korosztályos együttes immár az úgynevezett Eb-elitkörben lép pályára a héten – számolt be az mlsz.hu.

Az U17-es válogatottnak annyiban egyszerűbb a helyzete, hogy Szélesi Zoltán tanítványai élvezi a hazai pálya előnyét, lévén a kedden kezdődő selejtező sorozatban először az izraeliekkel, csütörtökön az oroszokkal, vasárnap a norvégokkal találkoznak Telkiben, illetve és a Hidegkuti Nándor Stadionban.

A csoportból akár a második helyen is ki lehet jutni a horvátországi Eb-re. 

Az U19-es gárdát (képünkön) a német Michael Boris vezeti és az idősebbeknek Csehországban kell kiharcolja az Eb-részvételt. Ehhez szerdán a házigazdákat, majd pénteken az osztrákokat, hétfőn pedig a skótokat kellene legyőzni, egyik sem tűnik lehetetlen küldetésnek. Ebből a négyesből csak az első helyezett lesz tagja a grúziai Eb-nek.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

U17-es és U19-es Eb-selejtező, elitkör, program:

U17:

Március 21.:
Oroszország-Norvégia, 14.30, Dabas
Magyarország-Izrael, 15.30, Telki (Tv: M4 Sport)

Március 23.:
Izrael-Norvégia, 14.30, Dabas
Oroszország-Magyarország, 15.30, Új Hidegkuti Nándor Stadion (Tv: M4 Sport)

Március 26.:
Norvégia-Magyarország, 13.00, Telki (Tv: M4 Sport)
Izrael-Oroszország, 13.00, Dabas

U19:

Március 22.:
Ausztria-Skócia, 11.00
Magyarország-Csehország, 17.00

Március 24.:
Ausztria-Magyarország, 11.00
Csehország-Skócia, 17.00

Március 27.:
Csehország-Ausztria, 19.00
Skócia-Magyarország, 19.00

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.