Foci

Storck: Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Eb-n már megmutattuk

Hétfőn tartja utolsó tréningjét Telkiben Bernd Storck, melyet követően a magyar válogatott elutazik Portugáliába.

Az utolsó itthoni sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány úgy nyilatkozott:

Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Európa-bajnokságon már megmutattuk. Kilencven percünk van rá, hogy bizonyítsunk magunknak, s a magyar szurkolóknak, akik mögöttünk állnak. Ahogy korábban is, magabiztosan akarunk futballozni, gólt akarunk rúgni

A magyar válogatott legutóbb a franciaországi Európa-bajnokságon mérte össze erejét Portugáliával, akkor negyszerű meccsen 3-3-as döntetlent játszottunk a későbbi győztessel. Szalai Ádám ennek kapcsán azt mondta:

Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen nekik is nagy szükségük van a három pontra. Azt gondolom, hogy a portugálok megpróbálják majd a mérkőzés jelentős részét kézben tartani, de biztos vagyok benne, hogy egy-egy labdaszerzés után nekünk is sok lehetőségünk akad majd. Ezeket a szituációkat kell majd okosan végig játszanunk.

A magyar válogatott négy forduló után a B-csoport harmadik helyén áll 7 ponttal, a portugálok 9 egységgel másodikok, a százszázalékos mérleggel rendelkező Svájc mögött.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon), Pintér Ádám (Ferencváros), Vinicius Paulo (Videoton FC)

Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby IF), Kleinheisler László (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna)

Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Adorján Krisztián (Novara – Olaszország), Priskin Tamás (Slovan B.), Sallai Roland (Palermo), Szalai Ádám (Hoffenheim)

A portugál válogatott kerete:

Kapusok: Rui Patrício (Sporting CP), Anthony Lopes (Olympique Lyon), Marafona (Braga)
Hátvédek: Cédric Soares (Southampton), Joao Cancelo (Valencia), Nélson Semedo (Benfica), Luís Neto (Zenit), Pepe (Real Madrid), José Fonte (West Ham United), Bruno Alves (Cagliari), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund), Eliseu (Benfica)
Középpályások: Danilo Pereira (Porto), William Carvalho (Sporting CP), Joao Mário (Internazionale), Renato Sanches (Bayern München), Joao Moutinho (Monaco), André Gomes (Barcelona), Pizzi (Benfica)
Csatárok: Bernardo Silva (Monaco), Gelson Martins (Sporting CP), Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Ricardo Quaresma (Besiktas), André Silva (Porto), Éder (Lille)

Vb-selejtező, 5. forduló:

2017. március 25., szombat:
18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország
20.45: Portugália–Magyarország

A B-csoport állása: 

1. Svájc 4 4 9–3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16–3 +13 9
3. Magyarország 4 2 1 1 8–3 +5  7
4. Feröer 4 1 1 2 2–8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2–8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik