Debrecen, 2017. február 18.
Leonel Pontes, a Debrecen portugál vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencváros mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2017. február 18-án. A találkozó 0-0-ás döntetlennel ért véget.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Foci

A Lokinál már megint az a téma, hogy kirúgják-e a vezetőedzőt

Futó Csaba
Futó Csaba

sportos. 2017. 03. 15. 09:50

Korábban a témában:

A DVSC-TEVA labdarúgócsapata csapnivalóan szerepel az NB I-ben, csak a tizedikek, így jelen állás szerint a kiesés elől menekülnek. A debreceniek még Kondás Elemérrel kezdték a szezont, az ő távozása után Herczeg András ugrott be, aki kettőből kettőt nyert a csapattal, majd jött a portugál Leonel Pontes, ő 19 bajnokin irányította eddig a Lokit, 4 győzelem, 5 döntetlen és 10 vereség a mérleg.

A szezonban így már másodszor is arról egyeztetett a vezetőség, hogy kirúgják-e Pontest.

Már korábban is felmerült ennek a lehetősége, akkor újabb bizalmat kapott a portugál. Most a dehir.hu írt arról, hogy kedden zárt ülésen volt téma az edzőkérdés a a DVSC Futballszervező Zrt. igazgatóságánál, de nem sikerült dönteni. Úgyhogy hamarosan majd még ismét téma lehet Pontes menesztése, ami a hírek szerint 200 millió forintjába kerülne a klubnak.

Épp kedden írtuk a Debrecenről, hogy kissé hasonlít a helyzetük a Vasaséra. Új útra lépett a csapat, csakúgy, mint Michael Oenning kinevezésével az angyalföldiek, akik az előző szezonban majdnem kiestek, ezúttal azonban a bajnoki címért vannak versenyben.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nantes, 2017. február 26.
Marine Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) elnökének és államfőjelöltjének támogatói a párt választási kampánygyűlésén 2017. február 26-án. A kétfordulós francia elnökválasztás első fordulóját április 23-án rendezik. (MTI/EPA/Eddy Lemaistre)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.