Foci

Bajnokok Ligája: bejutott a negyeddöntőbe az angol bajnokság 15. helyezettje

Kedd este az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. helyezettje készült arra, hogy bejusson a Bajnokok Ligája negyeddöntőbe. A Leicester City az odavágót 2-1-re elveszítette a Sevilla otthonában, így nem volt rossz helyzetben a visszavágó előtt.

Főleg, hogy Claudio Ranieri menesztése és Craig Shakespeare kinevezése óta magához tért az együttes, a bajnokságban mind a két meccsüket megnyerték az edzőváltás óta.

A csoportkörben mutatott teljesítmény és a statisztikák alapján egyik csapat sem mehetett biztosra. A Leicester például mindhárom hazai BL-meccsét 1-0-ra nyerte, míg a Sevilla gólt sem kapott idegenben három találkozó alatt. A BEK, illetve a Bajnokok Ligája történetében korábban 621 olyan párharc volt, amely 2-1-ről indult. 310 esetben megtartotta előnyét az aktuális gárda, 311-szer viszont elbukta.

A találkozó első 25 percében valamelyest aktívabb volt az angol együttes, de egy-két helyzetecskét leszámítva nem forogtak veszélyben a kapuk. Aztán jött a 27. perc, amikor Vardyt buktatta Iborra, Mahrez szabadrúgása után pedig a hosszú oldalon érkező Morgan térdéről bepattant a labda (1-0).

A fordulást követően nyolc perccel egyenlíthetett volna az andalúziai együttes, de Escudero távoli bombája a felső lécről pattant ki. Egy percre rá pedig megduplázta előnyét a Leicester, Mahrez beadását Albrighton elé fejelték ki, ő pedig kilőtte a bal alsót (2-0).

2-0 után egyre nagyobb nyomás alá helyezte a hazaiakat a Sevilla, majd egy hatalmas fegyelmezetlenség miatt még nehezebb helyzetbe kerültek a vendégek. A 74. percben Nasri és Vardy kakaskodott, a francia játékmester pedig megfejelte az angol csatárt, amiért a kiállítás sorsára jutott.

A 78. percben jöhetett volna az újabb fordulat. Vitolo elpörgette a labdát Schmeichel mellett, de a dán kapus szabálytalankodott vele szemben, így jöhetett a tizenegyes. Viszont Nzonzi gyatra kísérletét hárítani tudta a hálóőr.

Az utolsó percekben háromszor is eldönthette volna a Leicester, de a kontrák mindegyik esetben kihasználatlanul maradtak. Erre viszont nem fáztak rá, így nem kis meglepetésre bejutottak a negyeddöntőbe.

A Juventus kényelmes helyzetből várhatta az FC Porto elleni visszavágót, miután idegenben 2-0-ra győzött a torinói együttes. A visszavágón sem kegyelmezett az Öreg Hölgy, igaz valamivel több, mint egy félidőt emberelőnyben játszva olyan nehéz dolguk nem is volt.

A 40. percben Maxi Pereira jutott a kiállítás sorsára, a megítélt büntetőt pedig Dybala váltotta gólra (1-0). A második félidőben újabb gól már nem született, így az olaszok kettős győzelemmel kerültek a legjobb nyolc közé.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Leicester City – Sevilla 2-0 (1-0) Továbbjutott: a Leicester City 2-2-el, idegenben lőtt góllal.
Gólszerző: Morgan (27.), Albrighton (54.)
Kiállítva: Nasri (74.)

Juventus – FC Porto 1-0 (1-0) Továbbjutott: a Juventus, összesítésben 3-0-al. 
Gólszerző: Dybala (42. – büntetőből)
Kiállítva: M. Pereira (40.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik