Foci

Külföldről hazatérő edző lett a Diósgyőr mestere

Hétfőtől a volt válogatott Bódog Tamás lesz a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője – közölte csütörtökön a klub a honlapján.

Nagy megtiszteltetés, hogy én vehetem át a DVTK irányítását, köszönöm a bizalmat! Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy mind eredményességben, mind játékban számottevően előrelépjen a csapat. Mindenkitől elnézést kérek azért, hogy ígéretem ellenére egy, a Bröndbynél tegnap este felmerült technikai probléma miatt mégsem tudtam ma reggel hazautazni, de hétfőn szívesen állok a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Vasárnap még bajnoki mérkőzés vár rám a Bröndbyvel, de hétfőn már teljes erővel megkezdem a munkát Miskolcon

– nyilatkozta a 46 éves Bódog Tamás.

Bódog edzői pályafutását a Mainznál kezdte, majd a Videoton hívására 2009-ben hazatért, és Mezey György segítőjeként az első évben ezüst-, a másodikban aranyérmet nyert. Ezt követően egykori ulmi edzője, a lipcsei sportigazgató Ralf Rangnick kérésére lett a RB Leipzig felemelkedésének aktív szereplője.

A negyedik osztályban kezdte el a munkát Alexander Zorniger vezetőedző mellett, és nagy bravúrral – egymást követő két évben is feljebb lépve – egészen a másodosztályig jutottak. A mostani idényben ismét Alexander Zorniger társaként dolgozott, a dán első osztályban második helyen álló Bröndby csapatát hagyta el a DVTK hívására. Most először lesz vezetőedző egy csapatnál.

A DVTK 22 fordulót követően a 11., kieső helyen áll az OTP Bank Ligában 21 ponttal.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Nyitókép forrása: dvtk.eu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik