Foci

Bernd Storck elkezdte megreformálni a magyar labdarúgást

Hétfőn és kedden a magyar első és másodosztályú csapatok U19-es játékosaiért felelős edzőknek tart továbbképzést az MLSZ sportigazgatója, Bernd Storck és az edzőképzési igazgató, Jörg Daniel Telkiben. Az mlsz.hu beszámolója szerint a tudományos felmérések és használatuk az utánpótlás-nevelésben, valamint a játékosok fizikai és mentális felkészítése a két fő téma a mostani konferencián.

Örülök, hogy minden klub elfogadta meghívásunkat, így a hazai U19-es edzők teljes létszámban ismerhetik meg a válogatottak szakmai munkáját, ezúttal elsősorban a teljesítménydiagnosztika területén

– mondta Bernd Storck.

Ezzel kapcsolatban elhangzott hétfőn, hogy a nemzetközi futballban az utóbbi években mintegy harminc százalékkal emelkedett a nagy sebességű sprintek száma, és azok a csapatok igazán sikeresek, amelyek ebben a mutatóban kiemelkedően szerepelnek. Ehhez azonban nagyon fontos a kiemelkedő állóképesség, amihez viszont elengedhetetlen, hogy megfelelő eljárásokkal rendszeresen mérjék és fejlesszék a labdarúgókat. Storck ezt egyébként már azóta hangoztatja, hogy Magyarországra érkezett.

„Fontos számunkra, hogy országszerte egységesítsük a tesztelési eljárásokat, és ennek érdekében szorosan együttműködjünk a klubokkal. Az ideális munkához szükség van arra, hogy a klubok azonosuljanak a szövetség céljaival, csak így segíthetjük és erősíthetjük egymást a jövőben.

Az MLSZ kész pénzügyi támogatást is nyújtani ahhoz, hogy minden utánpótlásképző egyesületnél rendelkezésre álljanak az egységes munka tárgyi feltételei, az Európában elfogadott és széles körben alkalmazott eljárások minden klubnál elérhetőek legyenek, legyen szó mérésekről, regenerációról, vagy fizikális fejlesztésről.

Az edzőképzés során eddig is az UEFA irányelvei szerint készítették fel a magyar szakembereket, ezért az elméleti tudás rendelkezésre áll a hatékony munkához, de szeretnénk elérni, hogy a gyakorlati munkában is fejlődjenek az edzők, így például a napi edzések intenzitásában ne legyen lemaradásunk a külföldi bajnokságokhoz képest” – mondta Bernd Storck.

Jörg Daniel arról beszélt, hogy fontos a szakmai kommunikáció, így a mostani képzésnek lesz majd folytatása, más korosztályokban dolgozó edzőkkel is.

A német szövetség munkatársai évente legalább két alkalommal találkoznak a korosztályos csapatok edzőivel, hogy megosszák egymással munkájuk tapasztalatait. Azt szeretném, ha nálunk is kialakulna egyfajta rendszeresség, és bizonyos időközönként találkoznánk, egyeztetnénk a szakvezetőkkel, ezzel segítve a klubok munkáját, és közvetve a játékosok fejlődését. Most az U19-es edzőket hívtuk meg Telkibe, de a következő időszakban más korosztályok szakembereinek is szervezünk hasonló konferenciákat.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik