Foci

Örökrangadó: labilis Fradi látogat az Újpest otthonába

539 nap után szombat este ismét a Szusza Ferenc Stadionban csap össze az Újpest és a Ferencváros.

A felújítási munkálatok miatt albérletbe (előbb Fáy utca, majd Kecskemét) kényszerülő lila-fehéreknek nem nagyon ment ősszel házon kívül. Az OTP Bank Ligában 3 győzelem mellett 5 döntetlen és 2 vereség a mérlegük.

A Fradi felemás idegenbeli formája azonban bizakodásra adhat okot Újpesten. Az ősi rivális 3 győzelem és 5 remi mellett 3-szor kapott ki a Groupama Arénától távol. Thomas Dollék utóbbi hét bajnokijukból ráadásul csak egyet tudtak megnyerni, a sereghajtó Gyirmótot múlták felül (2-0) hazai közönség előtt.

Ami a közelmúlt derbijeit illeti: az utóbbi négy alkalommal nem tudott diadalmaskodni az aktuális pályaválasztó. Ősszel gólzáporos mérkőzést játszottak a felek a Groupama Arénában, két góllal is vezettek a lilák a második félidőben, de a Fradi öt perc alatt egalizált (3-3).

A hazaiaknak sérülés miatt minden bizonnyal nélkülözniuk kell a házi gólkirály (8) Enis Bardhit. A 21 éves macedón futballista injekciós kezelést is kapott a héten, de ennek ellenére sincs sok esély a játékára.

A túloldalon viszont a szintén 8 gólos Marco Djuricin riogathatja az ellenfél védőit. Az osztrák csatár mellett Böde Dániel okozhat még fejtörést Újpesten, aki 7 találatával a 7. helyen áll az OTP Bank Liga góllövőlistáján.

A Magyar Kupában szerdán mindkét csapat bejutott a legjobb nyolc közé, az Újpest a Zalaegerszeget, a Ferencváros pedig a Honvédot ejtette ki kettős győzelemmel.

OTP Bank Liga, 22. forduló, párosítások:

15:30  Mezőkövesd – Vasas

15:30  MTK – Paks

15:30 DVSC–DVTK

15:30 Videoton–Budapest Honvéd

15:30 Gyirmót–Haladás

18:00 Újpest–Ferencváros

A tabella állása: 

1. Budapest Honvéd 21 12 4 5 35–18 +17 40
  2. Videoton FC 21 11 5 5 44–20 +24 38
  3. Vasas FC 20 10 5 5 31–19 +12 35
  4. Ferencvárosi TC 21 8 8 5 34–27   +7 32
  5. Mezőkövesd Zsóry FC 21 8 6 7 24–27   –3 30
  6. Újpest FC 21 7 9 5 33–31   +2 30
  7. Paksi FC 21 6 9 6 23–24   –1 27
  8. Szombathelyi Haladás 20 7 5 8 22–25   –3 26
  9. MTK Budapest 21 5 8 8 16–25   –9 23
10. Diósgyőri VTK 21 6 3 12 26–42 –16 21
11. Debreceni VSC 21 5 6 10 20–27   –7 21
12. Gyirmót FC Győr 21 3 6 12   9–32 –23 15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik