Foci

Élre ugrott a Honvédot legyőző Vidi, már kiesőhelyen a DVTK

Bár a hétvégén minden az Újpest – Ferencváros derbiről szól a labdarúgó NB I-ben, azért előtte is rendeztek egy elég fontos találkozót, a Videoton fogadta az éllovas Budapest Honvédot Felcsúton. A miniszterelnök, Orbán Viktor is ott volt a VIP-páholyban.

Az első félidő elég mozgalmas volt, több helyzete is volt a csapatoknak. A mérkőzést irányító Videoton szerzett aztán gólt a 38. percben, amikor Lazovic pazar mozdulattal emelte át a kapus felett a labdát – ami szép, az szép, ezt a gólt külföldön is mutogatnák pár napig.

A Honvéd jelentősen feljavult a második félidőre, még úgy is több helyzetük volt, hogy Lovricot kiállították a 62. percben. Nem sikerült azonban egyenlíteni, majd volt egy kis adok-kapok Lazovic és Bobál között, a Vidi-játékos elesett a tizenhatoson belül, a furcsa jelenetsor után a játékvezető büntetőt ítélt, Scepovic pedig magabiztosan gólra váltotta a tizenegyest a 76. percben.

Paprikás lett a hangulat, előbb Lanzafame akart 11-est kiharcolni, nem fújták be, a túloldalon Scepovic esett el a büntetőterületen belül, de műesésért sárgát kapott. Lazovic aztán a hajrában végleg lezárta a meccset, Lazovic gurított higgadtan a kispesti kapuba, a Videoton 3-0-ra nyert és átvette a vezetést, egy pont az előnyük a Honvéd előtt.

A többi meccsen

Csütörtökön menesztették Horváth Ferencet, pont a Debrecen elleni keleti rangadó előtt, így sokan voltak kíváncsiak arra, hogy beugró Vitelki Zoltánnal mire megy a Diósgyőr a Nagyerdei Stadionban. A válasz: semmire. Osváth és Ferenczi révén az első félidőben ellépett 2-0-ra a Loki, majd a második játékrészben Feltscher növelte tovább a hazai előnyt. 3-0 lett a vége, a DVTK már kiesőhelyen van.

A Debrecen a mostani győzelmével az MTK-t is megelőzte, a budapestiek otthon kaptak ki 2-1-re a Pakstól.

A szezon meglepetéscsapata, a Vasas legyőzte idegenben a Mezőkövesdet, így Tomiszlav Szivicsék a DVTK kiütése után már a második vereségüket szenvedték el. A Haladás a sereghajtó Gyirmót vendégeként nyert magabiztosan.

Eredmények – NB I, 22. forduló

Videoton – Budapest Honvéd 3-0 (1-0)

DVSC – DVTK 3-0 (2-0)

MTK Budapest – Paks 1-2 (0-2)

Mezőkövesd – Vasas 0-2 (0-1)

Gyirmót – Haladás 1-2 (0-2)

A tabella:

1. Videoton FC 22 12 5 5 47–20 +27 41
2. Budapest Honvéd 22 12 4 6 35–21 +14 40
3. Vasas FC 21 11 5 5 33–19 +14 38
4. Ferencvárosi TC 21 8 8 5 34–27 +7 32
5. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 24–29 –5 30
6. Újpest FC 21 7 9 5 33–31 +2 30
7. Paksi FC 22 7 9 6 25–25 0 30
8. Szombathelyi Haladás 21 8 5 8 24–26 –2 29
9. Debreceni VSC 22 6 6 10 23–27 –4 24
10. MTK Budapest 22 5 8 9 17–27 –10 23
11. Diósgyőri VTK 22 6 3 13 26–45 –19 21
12. Gyirmót FC Győr 22 3 6 13 10–34 –24 15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik