Foci

Tíz emberrel, 3-1-re égett a Real, de jött Ronaldo

Elképesztő mérkőzésen mentett hazai pályán pontot a Királyi Gárda szerdán, a középcsapatnak számító Las palmas ellen.

A La Liga 25. fordulójának mérkőzéseit játszották Spanyolországban és miközben a Barcelona kiütéses győzelmet aratott a Sporting Gijon ellen (6-1), a nagy rivális Real Madrid csúnyán megszenvedett azzal a Las Palmassal, amely fennállása alatt még sosem nyert a Bernabeu-stadionban (28 vereség, 4 döntetlen volt a mérleg a mérkőzés előtt.)

Pedig a házigazdák számára remekül indult a mérkőzés, a Real Madrid már a 8. percben megszerezte a vezetést Isco góljával, de Tana alig két perc múlva egyenlített. Nem sokkal később Álvaro Morata lőtt egy lesgólt, aztán a mérkőzés során még kettőt, de a játékvezető egyiket sem adta meg.

A vendégek sokkal nagyobb vehemenciával játszottak, meglepetésre olykor fölényben játszottak, de ez gólokban csak aztán mutatkozott meg, miután a második félidő elején, a 47. percben Gareth Bale előbb belerúgott Jonathan Vierába, majd kakaskodott kicsit az ellenfél középpályásával és ezért villant a piros.

Az 56. percben büntetőből szerezte meg az előnyt a Las palmas – Sergio Ramos kezezett -, majd három perccel később Kevin-Prince Boateng használta ki Keylor Navas bénázását. 1–3

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

A Bale kiállítása utáni rövidzárlat és a bekapott gól ellenére sem adta fel a Real, sőt, rendezte sorait és tíz emberrel is nyomás alá helyezte az eredmény megörzésére törekedő vendégeket, akik jobbára kontrázgattak, de csak helyzetekig jutottak.

Nem úgy a Real. A 86. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak Cristiano Ronaldonem hibázott, majd három perccel később ki más, hát persze, hogy újra ő emelkedett a legmagasabbra egy szögletet követően, és fejelt a hálóba. 3–3

Ha már a Barcelonával kezdtük zárjuk is keretbe a történetet: a katalánok a madridiak két bukott pontjának köszönhetően pontelőnnyel átvették a vezetést a tabellán.

Spanyol bajnokság, La Liga, 25. forduló, eredmények:

Real Madrid–Las Palmas 3–3
Gól: Isco 8., C. Ronaldo 86., 89. – az elsőt 11-esből, ill. Tana 10., J. Viera 56. – 11-esből, K.-P. Boateng 59.
Celta Vigo–Espanyol 2–2
Gól: Aspas 21., Wass 30., ill. G.  Moreno 28., Piatti 32.
Granada–Deportivo Alavés 2–1
Gól: Mubarak 38., Cuenca 53., ill. Camarasa 57.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Barcelona–Sporting Gijón 6–1

Gól: Messi 9., Juan Rodríguez 11. – öngól, L. Suárez 27., Alcácer 49., Neymar 65., Rakitic 87., ill. Carlos Castro 21.
Osasuna–Villarreal 1–4
Gól: R. Torres 64. – 11-esből, ill. Soriano 2., Soldado 27. – 11-esből, Borré 74., 78.

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
20.45: Deportivo La Coruna–Atlético Madrid
21.30: Sevilla–Athletic Bilbao

A bajnokság állása:

1. Barcelona 25 17 6 2 71–21 +50 57
2. Real Madrid 24 17 5 2 63–25 +38 56
3. Sevilla 24 16 4 4 48–29 +19 52
4. Atlético Madrid 24 13 6 5 44–21 +23 45
5. Real Sociedad 25 14 3 8 39–34 +5 45
6. Villarreal 25 11 9 5 36–19 +17 42
7. Eibar 25 11 6 8 41–33 +8 39
8. Athletic Bilbao 24 11 5 8 31–29 +2 38
9. Espanyol 25 9 9 7 35–33 +2 36
10. Celta Vigo 24 10 5 9 39–39 0 35
11. Alavés 25 8 9 8 25–31 –6 33
12. Las Palmas 25 7 8 10 35–39 –4 29
13. Valencia 25 8 5 12 35–43 –8 29
14. Betis 24 7 6 11 25–38 –13 27
15. Málaga 25 6 8 11 32–42 –10 26
16. Leganés 25 5 6 14 20–40 –20 21
17. Deportivo La Coruna 23 4 7 12 26–39 –13 19
18. Granada 25 4 7 14 24–53 –29 19
19. Sporting Gijón 25 4 5 16 27–54 –27 17
20. Osasuna 25 1 7 17 25–59 –34 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik