Foci

Pintér Attiláék szóltak a játékvezetőnek, hogy állítsa ki az ellenfél játékosát

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 02. 20. 07:22

Vasárnap lecsúszott az NB II első helyéről a Puskás Akadémia, miután 1-0-ra kikapott a Szolnoktól idegenben. Ez volt a télen a Mezőkövesdtől érkező Pintér Attila első meccse a felcsúti kispadon.

A szolnokiak tíz emberrel fejezték be a mérkőzést, a 78. percben Rokszin Ádám lekönyökölte Hegedűs Jánost. A játékvezető először sárgát adott, azonban ahogy a pfla.hu írja:

„csak a nyilvánvalóan súlyos sérülés miatti tiltakozásunkat látva küldte a le a vétkest a pályáról”.

Hegedűst mentő vitte el a pályáról, a felcsúti klub tájékoztatása szerint eltört az orrcsontja, benyomódott a járomcsontja és agyrázkódást is szenvedett. 48 órás megfigyelésre a kórházban kell maradnia.

Pintér Attila a meccs utáni értékelésében dicsérte a csapatát, azt mondta, egy lövésből kaptak ki. Majd ő is kitért a könyöklésre és arra, hogy neki kellett szólnia a játékvezetőnek:

Nem értem, miért az edzőnek kell szólnia, hogy a szándékos, sérülést okozó könyöklés egyből piros lapot ér.

A Puskás Akadémia a második 21 forduló után az NB II-ben, a Kisvárdát legyőző Soroksár jött fel az első helyre. A felcsútiak a hétvégén a Kozármislenyt fogadják.

Fotó: pfla.hu

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.