Foci

Ibrahimovic klasszikus mesterhármasával nyert a United az EL-ben

Amikor decemberben kisorsolták az Európa Liga legjobb tizenhat közé kerüléséért rendezendő párharcokat, már tudni lehetett, hogy a Manchester United – St. Etienne összecsapás lesz az egyik legpikánsabb. No nem azért, mert a két gárdának hatalmas csatái voltak a múltban, hanem egy testvérpárharc miatt.

A világ legdrágább futballistája, Paul Pogba ugyanis bátyja, Florentin Pogba ellen léphetett pályára csütörtök este az Old Traffordon. Mindkét labdarúgó a kezdőcsapatban kapott helyet, már a kezdés előtt a játékoskijáróban üdvözölték egymást.

A mérkőzés legelején a franciák tudtak egy kis zavart kelteni az MU-védelmében, de a vesztést José Mourinho fiai szerezték meg. Az 15. percben Zlatan Ibrahimovic szabadrúgása megpattant a sorfalon, így az ellentétes irányba vetődő kapusnak esélye sem volt a hárításra (1-0).

A félidő utolsó 15 percére feléledt a St. Etienne, több lehetőséget is ki tudtak alakítani, de ezek rendre ki is maradtak. A második félidő elején ismét a kapuba talált a svéd csatár, de közeli fejes gólját les miatt érvénytelenítette a cseh játékvezető.

A 69. percben Paul Pogba gólt szerezhetett volna, de fejese a keresztlécen csattant egy szabadrúgás után. A 75. percben a csereként beállt Marcus Rashford remek egyéni alakítása után Ibrahimovic közelről megszerezte a másodikat (2-0). A sors fura fintora, hogy egy perccel korábban a St. Etienne egyenlíthetett volna.

A hajrában a svéd még kiharcolt, majd értékesített is egy tizenegyest, amellyel kialakította a 3-0-s végeredményt és minden bizonnyal el is döntötte a párharcot. Ez volt egyébként az első mesterhármasa MU-mezben.

Korhut Mihály a csoportkörben a Hapoel Beer-Seva alapembere volt, de sérülése miatt nem léphetett pályára az odavágón. Hiányzott is a védelem bal oldaláról, a Besiktas ugyanis két góllal nyerni tudott idegenben.

Nagy Dominik nem került be a Legia Warszawa meccskeretébe az Ajax ellen, így a nézőtérről láthatta, ahogy csapata kiharcol egy gól nélküli döntetlent.

A nap másik rangadóján az AS Roma idegenben múlta felül simán a Villarrealt, köszönhetően többek között Emerson hatalmas bombagóljának.

A Schalke idegenben, míg az Anderlecht és az Athletic Bilbao hazai pályán szerzett előnyt a visszavágóra.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Eredmény – Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, odavágó

Manchester United – St. Etienne 3-0 (1-0)
Gólszerző: Ibrahimovic (15., 75., 88. – büntetőből)

Hapoel Beer-Seva – Besiktas 1-3 (1-1)
Gólszerző: Barda (44.) ill. William (42. – öngól), Tosun (60.), Hutchinson (90+4.)

Legia Warszawa – Ajax 0-0

Villarreal – AS Roma 0-4 (0-1)
Gólszerző: Emerson (32.), Dzeko (65., 79., 86.)

PAOK – Schalke 04 0-3 (0-1)
Gólszerző: Burgstaller (27.), Meyer (82.), Huntelaar (90.)

Anderlecht – Zenit Szentpétervár 2-0 (2-0)
Gólszerző: Acheampong (5., 31.)

Athletic Bilbao – APOEL Nicosia 3-2 (1-1)
Gólszerző: Efrem (38. – öngól), Aduriz (61.), Williams (72.) ill. Efrem (36.), Gianniotas (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik