Foci

Három korábbi Real-futballistát is bundázással vádolnak

A spanyol bíróság többek között három korábbi Real Betis-futballista ellen is vádat emelt első osztályú mérkőzések végeredményének befolyásolásával kapcsolatban.

A vád szerint Amaya Carazo, Jordi Figueras és Xavi Torres 650 ezer eurót fogadtak el az Osasuna vezetőitől 2014 tavaszán, azért, hogy segítsenek bent tartani az Osasunát az élvonalban.

Ehhez azt kellett tenniük, hogy a szintén kiesés elől menekülő Valladolidot legyőzzék a Betisszel az utolsó előtti fordulóban, majd az Osasunától kapjanak ki a zárókörben. Mindkét feltétel teljesült végül, a Betis ugyanis 4-3-re verte a Valladolidot, madj 2-1-es vereséget szenvedett az Osasunától. A dolog egyetlen “szépséghibája” az volt, hogy a többi eredmény alakulása miatt mindhárom gárda kiesett.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik