Foci

Egy mérkőzésnél sokkal többet veszített el a Barca Párizsban

Megtörtént az, ami szinte elképzelhetetlennek tűnt: a Barcelona a kiesés szélére sodródott már a nyolcaddöntő első meccsén a Bajnokok Ligájában. Luis Enrique csapatát a földbe döngölte a Paris Saint-Germain kedd este hazai pályán, a franciák sokkal frissebbek és felkészültebbek voltak, 4-0-ra nyertek úgy, hogy Marc André ter Stegennek több bravúrja is volt.

A 4-0 elég megdöbbentő eredmény, és olyan ritka, hogy mindössze harmadszor kapott ki ennyire a Barca a BL-ben: 1994-ben az AC Milan, 2013-ban a Bayern München verte el őket ennyire.

Ezzel a nagyszerű Di María-lövéssel pecsételődött meg a Barcelona sorsa kedden:

Az eltapsolt 123 millió

Ha nem is egy ekkora zakónak, de egy vereségnek mindenképpen voltak előjelei. Furcsa ezt kimondani, de vékony a Barcelona kerete, azokhoz a célokhoz mindenképp, amikért a klub küzd évről évre. Még úgy is, hogy a nyáron 123 millió eurót költöttek erősítésekre. Egyértelműen a jövő csapatát kezdték el építeni, egyedül a cserekapusnak igazolt Jasper Cillessen volt idősebb 23 évesnél az új szerzemények közül, őérte 13 millió eurót perkált a katalán együttes.

  • A középpályás André Gomes 22,
  • a középső védő Samuel Umtiti 22,
  • a balbekk Lucas Digne 22,
  • a középpályás Denis Suárez szintén 22 éves,
  • a támadó Paco Alcácacer pedig 23.

Egytől-egyig tehetséges játékosokról van szó, azonban időre van szükségük ahhoz, hogy olyan szinten futballozzanak, amivel a Barcelona sikeres tud lenni. Egyértelmű: kész játékost is kellett volna igazolniuk, ez elmaradt és ezt nyögi most a Barca. Érthetetlen az is, hogy a télen miért nem érkezett senki.

Lyukak a csapatban

A kapusposzt úgy ahogy rendben van, ter Stegen megkapta a bizalmat, többnyire él is vele, Cillessen pedig egy rutinos, holland válogatott kapus, tökéletes helyettes. Egy sorral előrébb már nem olyan rózsás a helyzet, sokszor hiányzik a stabilitás a védelemből (Umtiti egyébként még a legmegbízhatóbb), amely Párizsban egy átjáróház volt. És az is elég nagy probléma, hogy

konkrétan egy üres lyuk tátong a védelem jobb oldalán.

Aleix Vidalt még 2015-ben igazolta le a Barcelona, a Sevillától érkezett, de nem tudta igazán meggyőzni Luis Enriquét. A hétvégi bajnokin meg is sérült, minden bizonnyal véget ért számára a szezon. Sergi Roberto szokott még azon a poszton játszani, de ő kényszermegoldás, igazából középpályás, és bár becsülettel megoldja a feladatát, közel sem segíti például úgy a támadásokat, mint a nyáron a Juventusba igazolt Dani Alves.

A középpályán Gomes mintha megakasztaná a Barcelona játékát, a whoscored.com statisztikai oldal osztályzatai alapján az egyik legrosszabb teljesítményt ő nyújtja a csapatban. Denis Suárezzel karöltve, pedig ő még ismeri is a Barca-stílust, focizott a Barcelona B-ben is korábban. Sergio Busquetsnek sem a mostani élete szezonja, Arda Turan még egész tűrhetően szerepel, Ivan Rakitic azonban árnyéka önmagának.

Fotó: Europress/Regamedia/Jean Marie Hervio

Ez utóbbi elég nagy baj, mert gyakorlatilag az a helyzet, hogyha a 32 éves Andrés Iniesta nincs a pályán, akkor a Barcelona játékának lőttek.

Az utóbbi meccsen az MSN is botrányosan játszott, Lionel Messinek konkrétan élete legrosszabb produkciója volt a párizsi. Ő és Luis Suárez azért a hátukon cipelik a csapatot egyébként:

  • az argentin 32,
  • az uruguayi 25 gólnál jár a szezonban.

Neymar helyzete érdekes. Gólokat lő (bár volt egy hosszabb góltalan időszaka), gólpasszokat ad és még az osztályzatai is rendben vannak. De valahogy mintha kilógna a Barcelonából, a szurkolók rendre meg is találják őt. És itt jön elő az egyik legérdekesebb problémája a Barcának: nincs kit betenni a támadósorba. Paco Alcácert ezért igazolták, a Valenciában tündökölt, a Barcában azonban nem találják a helyét. 2 gólnál jár 16 meccsen, ez mindent elmond a teljesítményéről.

Luis Enriquének befellegzett

A vezetőedző nyáron lejáró szerződése kapcsán már egy ideje pletykálják, hogy ő maga sem nagyon akarja meghosszabbítani és a klub sem feltétlen marasztalja (Jorge Sampaoli, Ronald Koeman, Frank De Boer és Xavi nevét is bedobták már lehetséges utódként). Már az első szezonja közben is ki akarta rúgatni a sajtó egy rosszabb széria után, akkor tripláztak: bajnokok lettek, meglett a Király Kupa és a Bajnokok Ligája is. Mindezek ellenére is minden zakó után előveszik, ebből annyira elege lett, hogy

Párizsban úgy kellett lefogni, hogy ne verekedjen össze az egyik riporterrel, aki az ő felelősségét firtatta.

Fotó: Europress/Regamedia/Jean Marie Hervio

Érződik a frusztráltság Enriquén és ezen az sem javít, hogy a játékosai olyanokat nyilatkoztak a meccs után, hogy ötlettelenek voltak, nem volt rendben a taktika és a mérkőzést sem tervezték meg rendesen. Ebből azért könnyen ki lehet olvasni, hogy a játékosok bizalma megrendült Enriquében. És tényleg elég tehetetlennek tűnt Párizsban.

A katalán Sport hosszan fejtegette is, hogy a keddi csapat nem is az igazi Barca volt, Luis Enrique fittyet hányt a klub tradícióira, az As pedig hosszabb írásban taglalta, hogy a Barcelona nem csak egy mérkőzést veszített el Párizsban, hanem gyakorlatilag mindent.

Rosszkor rossz helyen

Azt azért nem árt leszögezni: önmagukhoz képest van visszaesés. Még mindig a világ egyik legjobb csapata a Barcelona, ezért is volt a sok nyűg ellenére is váratlan a 4-0-s vereség. És pont a legkellemetlenebb ellenféllel találták szembe magukat, mert a PSG kispadján az a Unai Emery ül, aki nagyon ráérzett arra, hogyan lehet megfogni a Barcelonát.

A világ már 2009-ben a csodájára járt, ahogy a Valencia 2-2-t játszott Pep Guardiola megállíthatatlannak tűnő Barcelonájával. Emery ezután is mindig megizzasztotta a katalánokat, győznie azonban nagyon sokáig nem sikerült.

A keddi volt pályafutása során a második győzelme a Barcelona ellen. De a legnagyobb. Minden összejött neki és a csapatnak is.

Mi jön ezután?

Ez a szárnyaszegett Barcelona nem tűnik olyan csapatnak, amely 0-4-ről ki tudná harcolni a továbbjutást a PSG ellen. A visszavágóra marad a tisztes helytállás.

A bajnokságban ott vannak a listavezető Real Madrid mögött egy ponttal lemaradva, de az ősi rivális két mérkőzéssel kevesebbet játszott – bár ez a feszes tempó közben majdnem ugyanakkora hátrány, mint amekkora előny. A Király Kupában döntőzni fog a Barca, az Alavés ellen kötelezőnek tűnik a győzelem.

De csak egy kupagyőzelem édeskevés Barcelonában. Egy mérkőzésnél tényleg többet veszítettek el Párizsban.

Kiemelt kép: Europress/NurPhoto/Geoffroy Van der Hasselt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik