Foci

Vérszemet kaptak a Fradi-ultrák: már az újpestiek elleni tömegbunyót szervezik

Kedvenc csapatuk mérkőzéseinek látogatása helyett régi-új, borzalmas szórakozást találtak maguknak azok a Fradi-ultrák, akik a szkenner miatt nem járnak meccsre. Más együttesek szurkolóival szervezetten verekednek inkább. A műfaj a világ nyugati felén kikopóban van, de a közép és kelet-európai felén úgy látszik él és virul, ustawkának hívják.

Ustawka:

Tisztázott szabályok szerint szervezett, pusztakezes, “fair” tömegverekedés, ami rendszerint egy-egy futballcsapat ultrái között zajlik. A felek egyenlő létszámban vesznek részt a bunyóban, melyre rendszerint félreeső helyen kerül sor.

A Fradi-ultrák – ahogy arról a 24.hu beszámolt – a diósgyőri szurkolókat elég sportszerűtlenül  gyalulták le; a szokásokkal ellentétben nem egyenlő létszámban jelentek meg, hanem durva túlerőben, 55-en ütöttek-vertek 40 miskolci drukkert. Súlyos sérülteket hagyott maga mögött a zöld-fehér brigád, akik a rendőrség elöl elmenekültek.

Úgy tudjuk, az ustawka néven ismert párharcoknak nincs vége, a Fradi ultrák most az ősi, nagy rivális újpesti huligánokkal készülnek összecsapni. A futball másodlagos.

A 24.hu információi szerint a vasárnap verekedést megelőzte egy újpesti kihívás, a lilák vezérszurkolója hívta ki a Kalán becenévre hallgató fradista főszurkolót, aki azonban azt válaszolta, inkább 100 a 100 ellen legyen a csata, méghozzá Zalaegerszegen a hétvégi ZTE-Újpest Magyar Kupa-nyolcaddöntő előtt. Mindezt a ckozep.hu oldalon talált hozzászólás csak megerősíti.

image001-4

A fradista ultrákat az sem zavarja, hogy február 11-én az a csapat, amelynek állítólag feltétlen hívei a Groupama Arénában lép pályára szintén kupamérkőzésen a Kispest ellen. Persze ők már két éve bojkottálják a Fradi meccseit a beléptető rendszerre hivatkozva. Most inkább leutaznak Zalaegerszegre verekedni. A hírek szerint ahhoz, hogy kilegyen a százas létszám és nehogy sokkal több újpestivel találják magukat szemközt, lengyel ultrákat is toboroznak, akik szintén csak verekedni érkeznek.

Információnk szerint a rendőrség tud a tervekről. A kérdés az, hagyják-e elszabadulni az indulatokat?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik