Foci

Huszti-transzfer: Menedzseri karrierem legnagyobb sikere ez az átigazolás

Nemrég hivatalossá vált, hogy Huszti Szabolcs visszatér korábbi csapatához, a kínai élvonalban szereplő Csangcsun Jatajhoz.

A játékos ügynöke büszkén nyilatkozott a megvalósult transzfert követően, menedzseri pályafutása csúcsaként aposztrofálta azt.

Láttuk, hallottuk, kiket és milyen összegekért visznek Kínába mostanában. Ezért mondom azt, hogy bizonyos szempontból, a mai viszonyokat tekintve menedzseri karrierem legnagyobb sikere ez az átigazolás, amire nagyon büszke vagyok. Huszti Szabolcs kivásárlása, a sokmillió eurókért szerződtetett Tévez, Ramires, Oscar, vagy éppen a Juventus helyett a Tiencsin Csüancsient választó Witsel átigazolásához hasonlítható, Szabi is ebbe az elit társaságba került – harmincnégyhez közel. Bánt is, hogy megint vannak, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek, nem pedig büszkék arra, hogy Husztit – s neki köszönhetően a magyar labdarúgást – ilyen megtiszteltetés érte. Fantasztikus karriert futott be, mindhárom Bundesliga-időszaka emlékezetes, arról nem beszélve, hogy annak idején őt az UEFA-kupa-győztes Zenit vitte Oroszországba. Az sem véletlen, hogy Szabolcs nem nyilatkozgat állandóan, senkinek nem tartozik magyarázattal, nem kéri, hogy értsék meg, mit, miért tesz.

Huszti a frankfurti fizetésének épp a háromszorosát kapja majd Kínában, ami éves szinten 3,3 millió euró (~1.02 milliárd forint).

A Jatajnál jól ismerik a magyar játékost, hiszen a 2015-16-os bajnokságban 39 meccsen kilenc góllal és tíz gólpasszal segítette a csapatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik