Foci

DVSC: Dr. Horváth Zsolt szívműtéten esett át

A Debrecen középpályásának nagy valószínűséggel be kell fejeznie a pályafutását.

Miközben a DVSC portugáliai edzőtáborban gyakorol a tavaszi szezonra, és utolsó felkészülési meccsére készül – az Atlantic Kupa harmadik helyéért a 2009-ben UEFA-kupát nyert, az ukrán bajnokságot jelenleg tizenhárom pontos előnnyel vezető Sahtar Doneck ellen kell megküzdenie -, igencsak rossz híreket kapott Pontes edző.

Dr. Horváth Zsolt betegségéről múlt héten a Debrecen hivatalos honlapján adott tájékoztatást. Azt írták, a 28 éves játékos bakteriális fertőzést kapott, amelynek következtében súlyos, gyulladásos folyamat indult be a szervezetében.

A labdarúgó egy héten át volt lázas, ami nem múlt el antibiotikumok hatására sem. Komolyabb vizsgálat után kiderült, szívbelhártya gyulladás alakult ki nála, ezért azonnal műtéten esett át.

A csakfoci.hu úgy tudja, a műtét ugyan jól sikerült, így a teljes felépülésre reális esélye van, de arra kevés, hogy újra NB I-es szinten futballozhasson.

A támadó-középpályás az MTK-tól, 2015-ben igazolt Debrecenbe. Az őszi szezonban 18 mérkőzésen két gólt szerzett, az élvonalbeli mérlege pedig 119/21.

Horváth Zsolt egyike azon kevés élvonalbeli magyar labdarúgónak, aki sportpályafutása mellet a tanulást sem hanyagolta el, jogi diplomát szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik