Foci

Vesztegetési botrány miatt nem indulhat a BL-ben a címvédő

Nem indulhat az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája 2017-es kiírásában a címvédő dél-koreai Jeonbuk Hyundai Motors, mert egy 2013-as vesztegetési botrány miatt a kontinentális szövetség kizárta a sorozatból.

A tavalyi klubvilágbajnokságon ötödik dél-koreai együttesről még szeptemberben derült ki, hogy 2013-ban a klub egyik játékosmegfigyelője bírókat fizetett le. Emiatt a koreai szövetség 91 ezer dollárra (26 millió forint) megbüntette a klubot, és kilenc bajnoki pontot levont a második helyen zárt csapattól.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Az ügy kirobbanása után az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) egy független testülete is vizsgálatot indított az együttes ellen, és ennek lezárulta után kizárta a 2017-es Bajnokok Ligájából a címvédőt.

A Jeonbuk Hyundai Motors – amely helyett a Jeju United FC lesz főtáblás a BL idei kiírásban – tavaly az egyesült arab emírségekbeli Al-Aint ellen nyert az ázsiai BL döntőjében, 3-2-es összesítéssel.

Fotó: Getty Images Hungary/AFP/Toshifumi Kitamura

Ajánlott videó

Olvasói sztorik