Foci

Kimaradt büntető miatt nem verte a Vidi az orosz sztárcsapatot

24.hu
24.hu

2017. 01. 18. 19:00

Korábban a témában:

Szerda délután a Videoton labdarúgócsapata játszott edzőmeccset a Zenit Szentpétervárral Dubajban. A két gárda közt nagyságrendi különbséget mutat az, hogy az orosz sztárcsapat értéke megközelíti a 103 milliót a transfermakt.de adatai szerint, míg a piros-kékeké éppen, hogy a 13 millió eurót. A szentpéterváriak legutóbb a tavalyi szezonban szerepeltek a BL-ben, ahol a legjobb 16 között állította meg a Benfica őket.

A mérkőzés meglepetéssel indult, hiszen az 5. percben megszerezte a vezetést Pátkai révén a Videoton, azonban sokáig nem örülhettek a magyarok. A 9. percben Kokorin talált Kovácsik kapujába, így 1-1-re módosította az állást. 

A második félidőben a fehérváriak Oliveira révén büntetőt hibáztak, a végeredmény 1-1 maradt. A Videoton szurkolóinak panaszra nincs okuk, hiszen szoros összecsapást láthattak a stabil BL- és EL-résztvevő Zenit ellen, ráadásul a legjobb kezdővel léptek a pályára az oroszok. Említsük meg, hogy a kékek idén az EL egyenes kiesés szakaszába is eljutottak, ahol az Anderlecht csapata vár rájuk a legjobb 16 között.

Itt a teljes meccs, Pátkai gólja 15.30-tól, Kokoriné 18:40-től:

„Örülök, hogy minden egészséges játékos lehetőséget kaphatott, több formációt is kipróbáltunk, szóval első edzőmérkőzésnek ez rendben volt. Pozitív, hogy így sikerült zárnunk az edzőtábort – igaz, holnap még edzünk egyet, mielőtt hazautazunk, így még nincs teljesen vége. Reálisan nézve a Zenit azért erősebb csapat nálunk, de örülök, hogy láttam a játékosokat ilyen teljesítményt nyújtani egy komoly gárda ellen. A fiatalok hozzáállásával is elégedett vagyok. Magabiztosan játszottak, úgy láttam, hogy élvezték, hogy ilyen csapat ellen léphettek pályára. Igyekeztek azt a játékot hozni, amit kértünk tőlük, a mérkőzés ezen szakaszában pedig olyan felállásban játszottunk, amely feküdt nekik.  A büntetőt Bévárdi szép megmozdulása előzte meg, egyértelmű szabálytalanság történt. Általában az így elvégzett tizenegyesek bemennek, most balszerencsénk volt ezzel, de ma nem az eredmény volt a legfontosabb” – mondta a vidi.hu-nak Henning Berg, a Videoton norvég vezetőedzője.

Mircea Lucescu, a Zenit Szentpétervár trénere az első félidei játékukkal elégedetlen volt, de összességében jó edzésnek tartotta a meccset.

„Sikerült egy magas szinten focizó ellenfél ellen pályára lépnünk, a Vidinek jól meg volt szervezve a védekezése. A fáradtság kicsit érződött a játékosokon, a meccs végén pedig azok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak az edzőtábor során.“ (Fotó: Facebook/Zenit)

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Videoton – Zenit Szentpétervár 1-1 (1-1)

Videoton: Kovácsik (Horváth 46) – Stopira (Varga 60), Vinícius (Pölöskei 60), Fiola (Varga 46), Nego (Sejben 60) – Suljic (Szolnoki 46), Pátkai (Lénárt 60), Juhász (Barczi 60), Kovács (Bévárdi 60) – Lazovics (Bódi 46), Scsepovics (Oliveira 46)

Zenit: Lodygin – Anyukov, Lombaerts (Cristico 46), Neto, Zhirkov, Javi, Mauricio, Giuliano, Shatov, Kokorin, Dzyuba

Gólszerzők: Pátkai (5.), illetve Kokorin (9.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.