Foci

Buffon nem élete meccsét játszotta, Paulo Sousaék legyőzték a Juvét

A bajnoki címvédő és listavezető Juventus firenzei vendégjátékával ért véget a vasárnapi meccsdömping az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójában, amely valójában mindkét csapatnak a 19. mérkőzése volt a pontvadászatban.

A Juve zsinórban négy megnyert meccsel a háta mögött érkezett Artemio Franchiba, míg a hazaiak csak egy pontot szereztek a legutóbbi három bajnokijukon.

Az első gólra egészen a 37. percig kellett várni, akkor Bernardeschi passza után a horvát Kalinic lőtt éles szögből, kisodródva a hosszú alsóba (1-0). A fordulás után hét perccel már kettővel ment a korábbi Videoton-edző, Paulo Sousa csapata, akkor Badelj indítása vágódott a bal alsóba (2-0). A felvételen jól látszik, Chiesa csak zavarórepülést végzett, a labdához nem ért hozzá, ráadásul Buffon sem volt a helyzet magaslatán.

Az Öreg Hölgy gyorsan ébredt, négy perccel később Higuaín egy beadást követő kavarodásnál használta ki a lehetőséget (2-1). Az argentinnak ezt volt a 13. gólja a bajnokságban.

A hátralévő bő félórában nem jutott egyenlíteni Allegri együttese, így 2016. november 27. után ismét vereséget szenvedett a Serie A-ban. A torinóiak egy ponttal így is vezetik a bajnokságot, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a második AS Roma.

Most vagy soha. Fogadj élőben a tél legforróbb helyzeteire! Tippmixpro

Eredmény – Serie A, 20. forduló

Fiorentina – Juventus 2-1 (1-0)
Gólszerző: Kalinic (37.), Badelj (54.) ill. Higuaín (58.)

Tabella:

1. Juventus 19 15 4 40–16 +24 45
2. Roma 20 14 2 4 41–18 +23 44
3. Napoli 20 12 5 3 45–23 +22 41
4. Lazio 20 12 4 4 35–22 +13 40
5. Internazionale 20 11 3 6 33–23 +10 36
6. Milan 18 11 3 4 28–20 +8 36
7. Atalanta 20 11 2 7 32–24 +8 35
8. Fiorentina 19 8 6 5 30–25 +5 30
9. Torino 19 8 5 6 36–27 +9 29
10. Cagliari 20 8 2 10 31–44 –13 26
11. Udinese 20 7 4 9 25–27 –2 25
12. Chievo 20 7 4 9 21–27 –6 25
13. Genoa 20 6 5 9 22–27 –5 23
14. Bologna 19 6 5 8 18–25 –7 23
15. Sassuolo 20 6 4 10 28–33 –5 22
16. Sampdoria 20 5 7 8 21–26 –5 22
17. Empoli 20 4 6 10 11–26 –15 18
18. Palermo 20 2 4 14 17–40 –23 10
19. Crotone 19 2 3 14 14–34 –20 9
20. Pescara 19 1 6 12 15–36 –21 9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik