Foci

Premier League: az ötödik simán verte az elsőt

A mérkőzések atmoszféráján túl az a szép a Premier League-ben, hogy egyre kiegyensúlyozottabb. Momentán a világ TOP10 legjobbnak tartott edzője közül Conte, Klopp, Pochettino, Guardiola, Wenger, Mourinho is itt alkot, vezeti a csapatát, és ez, illetve a televíziós jogdíjakból befolyó temérdek pénz teljesen kiszámíthatatlanná, éppen ezért élvezetessé teszi a találkozókat.

Mást ne mondjunk a bajnokságot toronymagasan vezető Chelsea, amely 13 mérkőzésből álló győzelmi szériával érkezett a mérkőzés előtt még az ötödik helyen álló Tottenhamhez vendégségbe olyan sima 2-0-al ment haza, hogy csak na.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott mindaddig, amíg a ráadásban Christian Eriksen Dele Alli fejére varázsolta a labdát, aki parádés mozdulattal bólintott Courtois hálójába (1–0).

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Fordulást követően a Chelsea megpróbált egalizálni, de kilenc perccel a kezdő sípszó után újra érkezett az Eriksen – Alli kettős és utóbbi ismét szép gólt fejelt (2–0).

A Tottenham ezzel a harmadik helyre lépett előre.

Premier League, 20. forduló, eredmények:

Tottenham Hotspur-Chelsea 2-0 (1-0)
Gól: Alli 45., 54.

kedden játszották:
Bournemouth-Arsenal 3-3 (2-0)
Crystal Palace-Swansea City 1-2 (0-1)
Stoke City-Watford 2-0 (1-0)
hétfőn játszották:
West Ham United-Manchester United 0-2 (0-0)
Middlesbrough-Leicester City 0-0
Everton-Southampton 3-0 (0-0)
Manchester City-Burnley 2-1 (0-0)
Sunderland-Liverpool 2-2 (1-1)
West Bromwich Albion-Hull City 3-1 (0-1)

A bajnokság állása:

1. Chelsea 20 16 1 3 42–15 +27 49
  2. Liverpool 20 13 5 2 48–23 +25 44
  3. Tottenham 20 12 6 2 39–14 +25 42
  4. Manchester City 20 13 3 4 41–22 +19 42
  5. Arsenal 20 12 5 3 44–22 +22 41
  6. Manchester United 20 11 6 3 31–19 +12 39
  7. Everton 20 8 6 6 28–23 +5 30
  8. West Bromwich Albion 20 8 5 7 28–24 +4 29
  9. Bournemouth 20 7 4 9 29–34 –5 25
10. Southampton 20 6 6 8 19–25 –6 24
11. Stoke City 20 6 6 8 24–32 –8 24
12. Burnley 20 7 2 11 22–31 –9 23
13. West Ham 20 6 4 10 23–35 –12 22
14. Watford 20 6 4 10 23–36 –13 22
15. Leicester City 20 5 6 9 24–31 –7 21
16. Middlesbrough 20 4 7 9 17–22 –5 19
17. Crystal Palace 20 4 4 12 30–37 –7 16
18. Sunderland 20 4 3 13 19–37 –18 15
19. Swansea 20 4 3 13 23–45 –22 15
20. Hull City 20 3 4 13 17–44 –27 13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik