Foci

Kassai: Az is lehet, hogy pár éven belül elfelejtik a videóbírót

24.hu
24.hu

2016. 12. 23. 13:50

Korábban a témában:

Kassai Viktor focitörténelmet írt, amikor a videóbíróra támaszkodva ítélt meg egy büntetőt a klubvilágbajnokságon. Csütörtök este a Sport TV Út Cardiffba c. műsorában mondta el a tapasztalatait. Szerinte nincs kőbe vésve még ez a rendszer, és nem lenne jó, ha egy mérkőzésen ötször-hatszor is felülírná a videóbíró a játékvezető a döntését.

A lényeg az, hogy a játékvezető vezeti a mérkőzést, és minden egyes információ, amit kap az asszisztenstől, a tartaléktól, a videóbírótól, azt neki mind fel kell tudni használnia, de a végső döntés az övé.

„Olyan instrukciókat kaptunk a FIFA-tól, hogy semmiben ne változtassuk meg a döntéseinket, ne gondoljunk azt, hogy mindegy, mit ítélünk, valaki majd úgyis segít, ne legyen az, hogy valaki hátradől, és majd vezeti valaki helyettünk a meccset a monitorok elől. Amikor vezettem a mérkőzéseket, úgy döntöttem, ahogyan bármikor, amikor nem voltak ezek a kollégák a monitorok mögött” – mondta Kassai Viktor, akit nem zavart, hogy ki kellett szaladnia az oldalvonal mellé.

Sőt, Kassai szerint egy-egy ilyen szituáció még belefér meccsenként, jó, ha a játékvezető vissza tudja nézni, amit nem látott.

Nem láthatunk mindent, 1000 példa volt az én pályafutásom során is, amikor nem láthattam mindent, követtem el hibákat én is a pályafutásom során.

Fotó: mlsz.hu

Viszont a magyar játékvezető úgy véli, hogy ha egy meccsen öt-hat alkalommal videóbírózni kell, akkor már már nem biztos, hogy a játékosok majd hisznek a bírónak. Kassai szerint elindult egy újítási folyamat most a labdarúgásban, próbálják a játékvezetőknek a lehető legtöbb segítséget megadni.

Most vagy soha. Fogadj élőben a tél legforróbb helyzeteire! Tippmixpro

„Van a hatbírós rendszer, ami humán oldalról erősíti a játékvezetést, de sajnos az sem hibátlan, látjuk, hogy hiába vagyunk hatan, azért mindent úgy sem látunk. Ez egy következő lépcsőfok, igazából azt kell elfogadni, hogy ez egy próba, egy tesztelés. Nincs kőbe vésve, hogy egy így marad, 20-30-50-100 évig, és ilyenek lesznek a futballmérkőzések. Most elindul egy folyamat, van egyfajta nyomás, hogy használják a technikát, vonjuk be a videótechnológiát a döntéshozatalba. Most ez megtörtént, ez egy pár éves folyamat lesz, amíg ezt kipróbálják, aztán ki tudja, lehet, hogy elfelejtik, de az is lehet, hogy a következő 10-20 évben ez olyan normális lesz, mint egy becsúszó szerelés, vagy egy fel nem vett hazaadás.”

Ezután a gyakorlati részéről is beszélt: a játékvezető ugyanúgy vezeti a mérkőzést, egyébként is vezetné, nem kér visszanézést. A monitor mögött ül 3 kolléga, akik automatikusan ellenőriznek minden kétes esetet, és szólnak, ha látnak valamit.

„Minden egyes kontaktnál, elesésénél nem avatkoznak be a kollégák. Egyértelmű esetekről szól ez a történet. Nem arról, hogy két játékos vált vállvetve fut a tizenhatoson belül, és valaki elesik, és akkor mindenképpen lesz videózás. Az egy szubjektív döntés, ott elfogadott, hogy a játékvezető dönt vagy így, vagy úgy. De ha valami nagyon egyértelmű, amit kis túlzással öten néznénk, és mind az öten azt mondanánk, hogy igen, itt történt valami. Na, ilyenkor kell beavatkozni.”

Röviden összefoglalta a lényeget Kassai Viktor:

Ami fontos, és ami 100 éve is az volt, és ami az lesz szerintem 100 év múlva is: A játékvezető vezeti a mérkőzést, és minden egyes információ, amit kap az asszisztenstől, a tartaléktól, a videóbírótól, azt neki mind fel kell tudni használnia, de a végső döntés az övé.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.