Foci

Torghelle góljával rabolt pontot a Fraditól az MTK az örökrangadón

A 211. bajnoki rangadót játszotta egymás ellen a Ferencváros és az MTK labdarúgócsapata, egyben ez volt az utolsó 2016-os meccs az NB I-ben. A délutáni eredmények után (amely során eldőlt, hogy a Videoton az őszi bajnok) biztossá vált, hogy a címvédő Fradi nem ér oda a dobogóra az év végére győzelme esetén sem, míg az MTK esetében az volt a tét, hogy ne az utolsó előtti helyen teleljenek.

Bár az első nagy helyzet Torghelle előtt adódott, a rutinos támadó rosszul találta el a labdát, ami így elment a hazai kapu előtt. A 35. percben aztán a Fradi szerzett vezetést, a menteni igyekvő Baki a saját kapujába rúgta a labdát.

Erős Gábor elbúcsúzott

Ezen a mérkőzésen tevékenykedett utoljára az egyik játékvezető-asszisztens, a 45 éves Erős Gábor, aki 22 éves pályafutása során a többi között a 2008-as pekingi olimpia fináléjában, a 2011-es Bajnokok Ligája-döntőben, valamint a 2010-es dél-afrikai világbajnokság egyik elődöntőjében is segítette Kassai Viktor munkáját.

Az 54. percben Cukic kőkemény belépője borzolta a kedélyeket, kapott is ért egy sárgát, ami a második volt, tíz emberre fogyatkozott a Ferencváros. Az egész meccs egyébként elég feszült volt, rengeteget vitatkoztak egymással és a játékvezetővel a játékosok.

Bár emberelőnyben futballozott, sokáig nem tudott egyenlíteni az MTK. A 81. percben aztán Torghelle egalizált, majd szinte azonnal újabb gólt szerezhetett volna a vendégcsapat, Nagy Dominik azonban tisztázott – a visszajátszásból látszott, hogy a kézzel ért a gólba tartó labdához, a tizenegyes elmaradt. Több fordulat már nem volt a mérkőzésben, maradt az 1-1, a Ferencváros négy pontra van a dobogótól a negyedik helyen, az MTK maradt az utolsó előtti, mert bár pontszámban beérte a Debrecent, kevesebb győzelme van, az NB I-ben pedig az rangsorol.

És akkor egy kis statisztika:

  • Ez volt a két csapat között a 113 és fél éve tartó rivalizálás során a 263. tétmérkőzés, az FTC 104, az MTK 101 alkalommal győzött, a mostani volt az 58. döntetlen.
  • A bajnoki összecsapások is enyhe ferencvárosi fölényt mutatnak: az eddig lejátszott 211 mérkőzés közül – 48 döntetlen mellett – 85 a zöld-fehérek, 78 pedig a kék-fehérek sikerével végződött.

Eredmény – OTP Bank Liga, 19. forduló

Ferencváros – MTK 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Baki (35. – öngól) illetve Torghelle (81.)
Piros lap: Cukic (54.)

A tabella:

1. Videoton FC 19 10 4   5 39–19 +20 34
  2. Budapest Honvéd 19 10 4   5 32–17 +15 34
  3. Vasas FC 19 10 4   5 30–18 +12 34
  4. Ferencvárosi TC 19   8 6   5 34–27 +7 30
  5. Mezőkövesd Zsóry FC 19   7 6   6 21–22 –1 27
  6. Újpest FC 19   6 9   4 30–26 +4 27
  7. Szombathelyi Haladás 19   7 5   7 22–23 –1 26
  8. Paksi FC 19   5 8   6 18–24 –6 23
  9. Diósgyőri VTK 19   6 3 10 24–36 –12 21
10. Debreceni VSC 19   5 5   9 20–26 –6 20
11. MTK Budapest 19   4 8   7 12–21 –9 20
12. Gyirmót FC Győr 19   3 4 12   8–31 –23 13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik