Foci

Tovább gyűrűzik a pedofilbotrány a brit labdarúgásban

Akár száz brit labdarúgóklubot is érinthet az a néhány héttel ezelőtt kirobbant pedofilbotrány, amelynek már 83 gyanúsítottja van. A brit rendőrség pénteken jelentette be, hogy az utánpótláskorú labdarúgókat érintő szexuális zaklatási ügy szálai az 1970-es évekig vezethetőek vissza.

A gyanú szerint legalább 98 klub érintett a botrányban, közöttük korábbi vagy jelenlegi Premier League-csapatok is.

A hatóságok az egész országra kiterjedő vizsgálatot indítottak, miután egy korábbi játékos, Andy Woodward elárulta, hogy az ifjúsági csapat edzője szexuálisan zaklatta. Egyben felszólított mindenkit, akivel ilyesmi történt, hogy hozza nyilvánosságra az esetet. Néhányan ennek a televízió nyilvánossága előtt tettek eleget, ezért is robbant ki országos botrány az ügyből.

A Nemzeti Rendőrfőnöki Tanács (NPCC) közölte, hogy azóta 639 bejelentés érkezett a telefonos segélyvonalon, ezek alapján mintegy 350 lehetséges áldozatról tudnak. Hozzátették: amatőr csapatoktól kezdve élvonalbeli klubokig a sportág valamennyi szintje fertőzött, az áldozatok 98 százaléka pedig 7 és 20 év közötti fiú volt.

Simon Bailey rendőrfőnök, az NPCC gyermekvédelmi osztályának vezetője közölte, hogy szoros kapcsolatban állnak az Angol Labdarúgó Szövetséggel (FA), és a nyomozás érdekében minden lényeges információt megosztanak egymással. Az FA ezen kívül belső vizsgálatot is indított.

A nyitóképen Mark Williams, Andy Woodward, Steve Walters, Jason Dunford, akik nyilvánosság elé álltak. Fotó: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik