Foci

400 ezerre büntették a Fradit, amiért a szurkolók azt üvöltötték, “hülye kurva!”

24.hu
24.hu

2016. 12. 08. 16:32

Korábban a témában:

Az élvonalban címvédő Ferencvárost 400 ezer forintra megbüntette csütörtöki ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Az MLSZ honlapján közzétett indoklás szerint az FTC szurkolói szombaton a mezőkövesdi bajnoki mérkőzésen “megbotránkoztató magatartást tanúsítottak, amikor minősíthetetlen, durva hangnemben szidták az egyik alapvonali játékvezetőt.

Mint az indoklásból kiderül, “a Ferencváros megbüntetésével a szövetség ismét egyértelművé kívánja tenni, hogy a stadionokban elfogadhatatlanok a mérkőzés során tapasztalt szexista, ordenáré nézőtéri megnyilvánulások. Az MLSZ, ahogy korábban, úgy most és a jövőben sem tűri el, hogy egy sportesemény bármely szereplőjét emberi mivoltában sértsenek meg”.

Az Újpest FC 150 ezer forint pénzbüntetésben részesült, mert szurkolói szidalmaztak más sportszervezeteket és pirotechnikai eszközöket használtak.

A fegyelmi bizottság kedden a Budapest Honvéd-Vasas FC mérkőzéssel kapcsolatban a kispesti klubra kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetést változatlanul fenntartotta, míg a Diósgyőr csapatkapitánya, Elek Ákos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A válogatott középpályás a Paks elleni mérkőzésen – amikor a labda nem volt játékban – a nyakánál megragadta és meglökte az ellenfél labdarúgóját, Szakály Dénest.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.