Foci

Pintér Attila most a legjobb magyar edző az NB I-ben

Kifejezetten jól szerepel eddig az újonc Mezőkövesd az élvonalban, csak a listavezető Vasas nagyobb meglepetés náluk.

2013. december 19-ét magyar futballszurkoló nem felejti egyhamar: Csányi Sándor MLSZ-elnök ekkor lepett meg mindenkit azzal, hogy Egervári Sándor távozása után Pintér Attilát, az akkor bajnoki címvédő Győri ETO vezetőedzőjét nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányának. Ha valamit nem láttunk jönni, az ez a bejelentés volt.

A többi mondhatni már történelem, Pintér – akinek megítélésén csak rontott, hogy kommunikációs tréningre küldte az MLSZ – mindössze egy tétmeccsen irányította a nemzeti csapatot. Akkor kikaptunk az északírektől Budapesten, az edzőt utána menesztették, Dárdai Pál jött a helyére, aki új lendületet adott a magyar labdarúgásnak. Ki az Eb-re, majd ott a nyolcaddöntőig már Bernd Storck vezette a válogatottat.

Pintér Attilát megviselték a történtek, el is vonult egy időre a nyilvánosság elől. Olyannyira, hogy csak egy évvel később, 2015 őszén merült fel ismét komolyabban a neve egy klubnál, a Videoton szurkolói azonban egyértelműsítették: nem kérnek az edzőből. Persze az ötlet maga a válogatottas kitérő nélkül is elég meredek volt, korábban az ETO-t irányította, ami a Vidi egyik, ha nem a legnagyobb riválisa.

Így hát végül Mezőkövesden kötött ki, 2015 decemberében vette át a csapatot, akkor a borsodiak az ötödik helyen voltak, pedig a feljutás volt a cél. És talán nem is történhetett volna jobb dolog Pintér Attilával.

A Mezőkövesd ugyanis bőven megduplázta pontjai számát, a Gyirmót mögött megcsípte a második helyet és visszajutott az NB I-be. Most, egy fordulóval a téli szünet előtt ott tartunk, hogyha az OTP Bank Liga Leicester Cityje, a Vasas nem vezetne az élvonalban, akkor Pintér Mezőkövesdje lenne a bajnokság meglepetése.

Ki gondolta volna ezt még akkor, amikor…

…azzal a kissé hajmeresztő nyilatkozattal került megint előtérbe az edző, hogy ő hozta össze az Európa-bajnokságra készülő válogatott gerincét. Pedig, ha összehasonlítjuk az északírek elleni kezdőt a Norvégia elleni pótselejtező visszavágóján pályára küldött csapattal, csak egy név egyezik: a csapatkapitány Dzsudzsák Balázsé. Priskin Tamás és Lovrencsics Gergő játszottak még a két meccsen, ők Pintérnél cserék voltak, Storcknál kezdtek.

A Mezőkövesd legutóbbi skalpja a lehető legnagyobb, a bajnoki címvédő Ferencvárosé. Pintér számára amúgy is különleges egy ilyen párosítás, ősfradista, együtt énekelt a budapesti szurkolókkal a lefújás után. A Mezőkövesd nagyon elkapta a fonalat, a legutóbbi hét bajnokijukból ötöt megnyertek két döntetlen mellet, verték a Haladást, a Videotont és a már említett Fradit is. Szombaton a rivális Budapest Honvédhoz utaznak.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Teszik mindezt az újonccsapatokra jellemző, bekkelős játékkal. 21 gólt lőttek (Maresk Strestík négynél, a szezon közben, ingyen megszerzett Ulysse Diallo illetve Stipe Bacelic-Grgic 3-3-nál járnak), amivel messze elmaradnak a Viditől, a Fraditól, a Honvédtől, vagy épp a Vasastól. Pontszámban ellenben már nincsenek ennyire hátrányban, sőt, 27 pontjuk van, 4 pontra van a dobogó – miközben például a szintén újonc Gyirmót tök utolsó, fele annyi pontjuk sincs, mint a Kövesdnek. A borsodiak védelme egyelőre kifejezetten jól muzsikál, 21 kapott góljuknál csak négy csapat tudhat magáénak kevesebbet. 18 forduló alatt kétszer fordult elő, hogy három vagy annál több gólt kaptak. Otthon és idegenben is gyűjtögetik a pontokat, ikszeltek például Debrecenben és az Újpest vendégeként is.

Talán a válogatott túl nagy falat volt Pintér Attilának, vagy inkább csak ő nem egy kapitányalkat.

Ellenben volt már bajnok a Ferencvárossal és a Győrrel is, nyert Magyar Kupát a Sopronnal, szóval, ha magyar viszonylatban is, de klubszinten vannak sikerei. A Mezőkövesddel nem lesz bajnok, vélhetően kupát sem fog nyerni. De egyelőre a szezon egyik legkellemesebb meglepetését hozzák, Pintér Attila pedig vezet a magyar edzők versenyében.

Az NB I állása 18 forduló után

1. Vasas FC (Michael Oenning) 18 10 4 4 30–17 +13 34
2. Videoton FC (Henning Berg) 18 10 3 5 38–18 +20 33
3. Budapest Honvéd (Marco Rossi) 18 9 4 5 31–17 +14 31
4. Ferencvárosi TC (Thomas Doll) 18 8 5 5 33–26 +7 29
5. Mezőkövesd (Pintér Attila) 18 7 6 5 21–21 0 27
6. Szombathelyi Haladás (Mészöly Géza) 18 7 4 7 21–22 –1 25
7. Újpest FC (Nebojsa Vignjevic) 18 5 9 4 28–26 +2 24
8. Debrecen (Leonel Pontes) 18 5 5 8 20–24 –4 20
9. Paksi FC (Csertői Aurél) 18 4 8 6 17–24 –7 20
10. MTK Budapest (Vaszilisz Teodoru) 18 4 7 7 11–20 –9 19
11. Diósgyőr (Horváth Ferenc) 18 5 3 10 23–36 –13 18
12. Gyirmót FC Győr (Urbányi István) 18 3 4 11 8–30 –22 13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik