Foci

Kupatörténelmet írt egy angol csapat, 17 éves srác lőtt gólt a Liverpoolban

Egészen történelmire sikerült kedd este az angol labdarúgó Ligakupa két negyeddöntős meccse. A Hull City például csak tizenegyesekkel jutott tovább a Newcastle ellen, a rendes játékidő 0-0 volt, a hosszabbításban aztán mindkét csapat betalált, majd a tizenegyeseknél a Szarkáktól hárman is hibáztak.

A Hull City így fennállása során először bejutott a sorozat elődöntőjébe.

A Liverpool – Leeds meccs kapcsán is van miről beszélni. A Vörösök szintén a végére tartogatták a döntést másodosztályú ellenfelükkel szemben, Divock Origi és Ben Woodburn az utolsó negyedórában szerezte meg a győzelmet érő gólokat. Woodburn ráadásul rekorder lett:

a csereként pályára küldött walesi csatár 17 évesen és 45 naposan a klub történetének legfiatalabb gólszerzője lett, Michael Owen rekordját döntötte meg 98 nappal. 14 perce volt a pályán, amikor betalált.

Woodburn gólja:

A szerdai játéknap után derül ki, hogy ki ellen lép majd pályára a Hull City és a Liverpool az elődöntőben. Arsenal – Southampton és Manchester United – West Ham United mérkőzéseket rendeznek a másik két negyeddöntőben. (Fotó: Getty Images/Liverpool FC/Andrew Powell)

Eredmények – angol Ligakupa, negyeddöntő

Hull City – Newcastle United (II.) 2-1 (0-0, 1-1) – 11-esekkel

Liverpool – Leeds United (II.) 2-0 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik