Foci

Remili: Furcsa volt, hogy a Fradi teljes mértékben a játékvezetőre fogta az eredményt

Szombaton a listavezető Vasas elképesztően izgalmas mérkőzést játszott a Ferencvárossal (2-2) az OTP Bank Liga 16. fordulójában.

Kassai Viktor a találkozón négy tizenegyest fújt be (hármat a Vasasnak), illetve kiállította Cristian Ramírezt a vendégektől és Mahir Saglikot a Vasasból, valamint elküldte Thomas Dollt a zöld-fehérek kispadjától.

Orosz Pál vasárnap este az M4-en fakadt ki a játékvezetőre, elmondta: az MLSZ-hez fordulnak azért, hogy Kassai ne vezethessen több meccset a zöld-fehéreknek.

Hétfőn reggel Remili Mohamed is nyilatkozott a közmédiának, ő így vélekedett a szombati összecsapásról:

Olyan meccsen még nem játszottam, ahol három tizenegyest kaptunk, ráadásul ezekből kettő kimaradt. Nehéz volt feldolgozni ezeket a szituációkat a pályán, rangadón ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Nagyon furcsa volt a Fradi megnyilvánulása, hogy teljes mértékben a játékvezetőre fogták az eredményt, de nem szeretnék ezzel különösebben foglalkozni. Én úgy vallom, hogy az a tizenegyes, amit a játékvezető megad. Mindhárom esetben jogosnak éreztem a büntetőt.

A 39 éves Ferenczi István csereként állt be a 78. percben, majd 10 perccel később büntetőt értékesített, a hosszabbításban pedig egyenlítő gólt fejelt.

Ferenczi István nemcsak játékban, hanem mentalitásban is nagyon sokat segít a csapatnak. Hihetetlen számomra, hogy ebben a korban ezeket meg tudja csinálni, óriási példakép mindenki számára. Mi is nehezen dolgozzuk fel a mostani helyzetet, nem egyszerű topon lenni, de úgy érzem, hogy megoldjuk ezeket a feladatokat. Két év alatt jutottunk el idáig, a másodosztály megnyerése után majdnem kiestünk, majd most megint egy olyan év, hogy szinte végig elöl vagyunk. Nagyon megerősödött az együttes, a csapatszellem kiváló, nem is tudom, hogy voltam-e már ilyen csapatban. Mindez a pályán meglátszik abban, hogy milyen mérkőzéseket tudunk megnyerni, vagy a mostani esetet figyelembe véve, döntetlenre menteni – ez a csapat erejét mutatja.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

A Vasas 16 forduló után 31 pontos, a Videoton a második négy egységgel lemaradva, az FTC pedig 26 ponttal harmadik.

OTP Bank Liga, 16. forduló, végeredmény:

Vasas – FTC 2-2 (0-1)
G: Ferenczi 88. 90+3 – az elsőt büntetőből, illetve Djuricin 9., Gera 90+2 – büntetőből

A tabella állása: 

1. Vasas FC 16 9 4 3 26–15 +11 31
2. Videoton FC 16 8 3 5 35–18 +17 27
3. Ferencvárosi TC 16 7 5 4 31–24 +7 26
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 25–16 +9 25
5. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 5 5 18–20 –2 23
6. Szombathelyi Haladás 16 6 4 6 19–20 –1 22
7. Újpest FC 16 5 7 4 26–24 +2 22
8. Debreceni VSC 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. MTK Budapest 16 4 6 6 10–17 –7 18
10. Paksi FC 16 3 8 5 15–21 –6 17
11. Diósgyőri VTK 16 4 3 9 21–33 –12 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 8–24 –16 13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik