Foci

Vb-selejtező: nyolc gólig meg sem álltak a belgák

A portugálok Lettország elleni háromgólos győzelme mellett még két vb-selejtezőt rendeztek vasárnap este, mindkettőt a H-csoportban. A három győzelemmel rajtoló Belgium a nem túl acélos Észtországot fogadta Brüsszelben, míg a forduló rangadóján Görögország Bosznia-Hercegovina legjobbjait látta vendégül.

Roberto Martínez együttese 25 perc játék után már 3-0-ra vezetett, sorrendben Thomas Meunier, Dries Mertens és Eden Hazard voltak a gólszerzők. Az eredmény az észtekre nézve volt hízelgő, jobb helyzetkihasználással nagyobb is lehetett volna a különbség a mérkőzés ezen szakaszában.

A balti állam válogatottja fél óra elteltével Henri Anier találatának köszönhetően szépíteni tudott. Legalább elmondhatja magáról, hogy 445 perc után ő szerzett akciógólt Belgium ellen.

Nagyjából harminc perc gólcsend után újra elkezdtek potyogni a gólok, ezt pedig az észtek bánták. Yannick Ferreira Carrasco 62. percben szerzett találata után két perccel Ragnar Klavan talált a saját kapujába, majd újabb négy minutummal később Mertens második találatával 6-1 állt az eredményjelzőn.

Az utolsó tíz percben Romelu Lukaku duplázni tudott, amellyel kialakította a 8-1-es végeredményt.

Pireuszban a bosnyákok remekül kezdték a Görögország elleni meccset, az első félidő első felében szinte csak ők birtokolták a labdát, a 25. percben pedig Miralem Pjanic révén meg is szerezték a vezetést. A Juventus középpályásának szabadrúgása a görög kapus hátáról pattant a hálóba.

A vendégek többször is lezárhatták volna a mérkőzést, de a 90+5. percben gólt kaptak, így csak egy pontot szereztek. A ráadásban Georgios Tzavellas hatalmas találatával alakult ki az 1-1.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Eredmény – Vb-selejtező, H-csoport

Belgium – Észtország 8-1 (3-1)
Gólszerző: Meunier (8.), Mertens (16., 68.), E. Hazard (25.), Carrasco (62.), Klavan (64. – öngól), R. Lukaku (83., 88.) ill. Anier (30.)

Görögország – Bosznia-Hercegovina 1-1 (0-1)
Gólszerző: Tzavellas (90+5.) ill. Pjanic (25.)

A csoport állása (négy forduló után): 1. Belgium  12 pont, 2. Görögország 10, 3. Bosznia-Hercegovina 7, 4. 4. Ciprus 3, 5. Észtország 3, 6. Gibraltár 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik