Foci

Válogatott: A svédek nem kívánnak asszisztálni az ünnepléshez

Jan Andersson a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfői sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: nem tudja, milyen játékra számíthat a mieinktől a keddi felkészülési mérkőzésen.

Tudjuk, hogy a magyar válogatott átalakult az Európa-bajnokság óta, ráadásul az Andorra elleni vb-selejtezőhöz képest egy teljesen új csapattal fogunk találkozni, amelyben több lesz a számunkra ismeretlen játékos, így nem igazán tudom, mire számítsak a pályán. Ezzel egy időben annyit elárulhatok: magam is több helyen változtatok majd a Franciaország ellen pályára lépett csapatomon. A magyar és a svéd válogatott sok mérkőzést játszott egymással, legszívesebben egy 3–3-as találkozóra emlékszem vissza még 1973-ból. Akkor még iskolás voltam, nagy élmény volt számomra a gólzáporos meccs. Hasonló gólesőre nem számítok kedden, de szeretnénk győztesen elhagyni a pályát.

Az 54 éves szakember hozzátette: új csapatot épít, ehhez pedig nagy szükség van az ilyen összecsapásokra. Andreas Granqvist, a svédek csapatkapitánya elmondta: győzni jöttek Magyarországra.

Csupa kellemes emlékem van a magyar válogatottról, részben az eredmények, részben pedig a mérkőzések miatt, mindig sportszerű csatákat vívunk. Tudjuk, hogy ez Juhász Roland és Király Gábor (illetve Vanczák Vilmos és Hajnal Tamás – a szerk.) búcsúmeccse – rá a mackónadrág miatt külön is emlékszünk –, de nem szeretnénk asszisztálni az ünnepléshez. Fiatal és erős csapatunk van, magabiztosak vagyunk, nem szeretnénk az utolsó percre hagyni a döntést, nyerni jöttünk Budapestre.

John Guidettiék november 11-én Franciaországban kaptak ki 2-1-re a világbajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

A svéd válogatott szövetségi kapitánya szokatlan módon már a meccs előtti napon kihirdette kezdőcsapatát, eszerint így állnak majd fel a skandinávok a 19:45-kor kezdődő mérkőzésen:

Nordfeldt – Krafth, Jansson, Granqvist, Wendt – Rohdén, Johansson, Hiljemark, Larsson – Thelin, Nyman.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik