Foci

A nap sportvicce megint az MTK-stadionról szól

Domonyai László nagyot vizionált, amikor elmondta, mi lesz öt év múlva az új Hidegkúti-stadionban.

Az MTK klubigazgatója a Sport tévé Mai helyzet című műsorában mesélte el, micsoda rózsaszín álom lebeg a szeme előtt. Arról nem nyilatkozott, hogy bilibe ért-e a keze, de amit elmondott az a jelenlegi minimum 4500 forintos jegyárak mellett valószerűtlenebb, mint a 2024-es olimpiai pályázat sikere.

Az MTK-nak az a célja, egy 3-5 éves periódusban gondolkodok, hogy innentől számított öt éven belül olyan csapat játsszon az NBI-ben, amelynek a keretét 75 százalékban saját nevelésű játékos alkotja, teltház, minden meccsen ötezer néző előtt játszunk az NBI-ben, dobogósok legyünk, és az előttünk álló 3-5 évben egyszer bejussunk az EL csoportkörébe. Ez a mi víziónk, ezt szeretnénk megvalósítani a Sándor Károly Akadémia neveltjeivel

– árulta el Domonyai László a klub céljaival kapcsolatban. Ha ingyenesség teszik a mérkőzéseket, olykor-olykor biztosan sikerülni fog. Mi minden esetre szurkolunk nekik! Hajrá!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik