Foci

Messi az 500. gólját lőtte a Barcelonában

A Sevillát a bosszúvágy fűthette a Barcelona ellen vasárnap este, hiszen a katalánok a két csapat utóbbi négy összecsapásán győztesen hagyták el a gyepet. A La Liga 11. fordulójában rendezett meccsre a hazaiak BL-beli sikerrel (4-0), a Barca viszont a City elleni vereséggel hangolt (3-1).

Rögtön az első percben Luciano Vietto vette célba a kaput, Marc-André ter Stegennek nem jelentett kihívást a védés. A túloldalon viszont Sergio Ricónak bravúrt kellett bemutatnia Luís Suárez tekerésénél.

Az 5. percben a spanyol válogatottba behívott Sergio Escudero bombázott ballal a jobb felső felé, épphogy mellé ment a lövése. Tíz perccel később Victor Vitolo került nagy helyzetbe, Sergi Roberto az utolsó pillanatban tisztázott. Egy perccel később azonban már nem volt menekvés: a spanyol játékos lövésébe csak beleérni tudott a német portás.

A félidő derekán szemkápráztató támadást vezettek a hazaiak, de Franco Vázquez löbbölése után ter Stegen simán felszedte a labdát. A 33. percben Vietto próbálkozott éles szögből, a kapu előtt zúgott el a lövése.

A 37. percben Lionel Messi jelezte, hogy a pályán van, a bal alsó mellett elzúgó lövésére mondjuk nem sokáig fogunk emlékezni. Felejthető volt a Barca első félidei teljesítménye is, ennek ellenére Neymar passza után az argentin sztárnak csak összejött az egyenlítés a 43. percben.

A barátságos találkozókat is beleszámítva Messinek ez volt az 500. gólja gránátvörös-kék mezben.(Csak a tétmeccseket figyelembe véve 469-nél jár az argentin.)

Barca-helyzetekkel indult a második játékrész, a négyszeres aranylabdást az utolsó pillanatban szerelték, Ivan Rakitic bombája pedig a blokkban halt el. Adil Rami állt jó helyen Messi lövésénél, gyors kontrával veszélyeztetett a Barcelona.

Javier Mascherano parádés kiugratása után Suárez sarokkal készítette le a labdát a 29 éves argentinnek, aki majdnem mattolta Ricót. Futószalagon jöttek a Barca-helyzetek, mondhatni, az öltözőben maradtak a hazaiak.

Escudero lövése révén adott életjelet a hazai gárda, a kontrából viszont majdnem újabb gólt kaptak, Messi szép cselek után lőtt a kapu fölé. A 61. percben Suárez fordított, idénybeli nyolcadik gólját lőtte az uruguayi támadó, Rico lábai között talált utat a labda a hálóba. A korábbi Liverpool-csatár 73. mérkőzésén a 64. gólját lőtte a spanyol élvonalban.

A 74. percben ter Stegen jött ki árnyékra egy szögletnél, Steven N’Zonzi azonban nem tudott öt méterről a kapuba fejelni. A túloldalon Rico parádézott, Suárez tüzelhetett hét méterről. A hajrá sajnos a helyzetek helyett a sárga lapokról szólt, N’Zonzi, Messi, Daniel Carrico, Suárez és Mascherano kapott figyelmeztetést Santiago Jaime Latre játékvezetőtől.

A Barca nagyon fontos rangadót nyert, és két ponttal követi a listavezető Real Madridot, a Sevilla az Európa Liga-indulást érő ötödik helyen áll a La Ligában.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

La Liga, 11. forduló, végeredmények:

Málaga–Sporting Gijón 3–2 (1-1)
G: Fornals 45., Ramírez 65., Santos 78., illetve Viguera 13., Cop 49.

Real Sociedad–Atlético Madrid 2–0 (2-0)
G: Vela 54. – 11-esből, José 75. – 11-esből

Granada–Deportivo La Coruna 1–1 (0-0)
G: Tyton 81. – öngól, illetve Andone 64.

Osasuna–Alavés 0–1 (0-0)
G: Santos 77. – 11-esből

Las Palmas–Eibar 1–0 (0-0)
G: Viera 92. – 11-esből

Real Madrid–Leganés 3–0 (2-0)
G: Bale 38., 45+1., Morata 76.

Espanyol–Athletic Bilbao 0–0 

Celta Vigo–Valencia 2–1 (1-1)
G: Roncaglia 43., Guidetti 77., illetve Parejo 32. – 11-esből

Villarreal–Betis 2–0 (1-0)
G: Trigueros 22., Soriano 53.

Sevilla – Barcelona 1-2 (1-1)
G: Vitolo 15., illetve Messi 43., Suárez 61.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik