Foci

Dárdaiék is ütöttek egy szöget a Borussia koporsójába

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójának nyitómérkőzésén a Hertha BSC a Borussia Mönchengladbach együttesét fogadta péntek este.

A Dárdai Pál irányította berlini együttes volt a mérkőzés esélyese, annak ellenére, hogy az előző körben a Hoffenheim otthonában simán kikaptak. A fővárosiak ugyanis mind a négy hazai bajnokijukat megnyerték a szezonban, míg a Gladbach a legutóbbi négy összecsapásán csupán két pontot szerzett a bajnokságban.

Jól kezdte az összecsapást a hazai együttes, a 18. percben Weiser nagyszerű beadása után Kalou csukafejessel bólintott a bal sarokba (1-0). A vezetés megszerzése után még inkább átvette a játék irányítását a Hertha, ennek az eredménye pedig egy újabb gól lett.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

A 33. percben Elvedi felszabadító kísérlete csapattársát, Vestergaardot találta telibe, a labda Kalou elé pattant, az elefántcsontparti pedig magabiztosan értékesítette a ziccert (2-0).

A 39. percben végleg eldőlt a mérkőzés, akkor Kramer második sárgával mehetett zuhanyozni. A világbajnok középpályás előbb lerántásért kapott lapot, majd a félpályánál feleslegesen buktatta ellenfelét.

A második félidő az emberfölény miatt gyakorlatilag unalomba fulladt. A hazaik nem erőltették a játékot – ezt a szurkolók füttyszóval tudtukra is adták -, míg a vendégek tíz emberrel is több komoly lehetőséget ki tudtak alakítani, de gólt nem tudtak szerezni.

Azért egy gólt a lefújás előtt is láthattak a drukkerek, Weiser tökéletes indítása után Kalou megszerezte a harmadikat is, amellyel kialakította a végeredményt (3-0).

Sima győzelmével a Hertha ötödik hazai bajnokiját is megnyerte az idei kiírásban, a korábbi magyar kapitány pedig edzőként első sikerét ünnepelhette a Gladbach ellen. A három pontnak köszönhetően Dárdaiék harmadikot, a a vendégek tizenegyedikek a tabellán.

A válogatott mérkőzések miatti szünet után a berliniek az Augsburg otthonába utaznak november 19-én, míg a Borussia a Kölnt fogadja ugyanazon a napon.

Eredmény – Bundesliga, 10. forduló

Hertha BSC – Borussia Mönchengladbach 3-0 (2-0)
Gólszerző: Kalou (18., 33., 84.)
Kiállítva: Kramer (39. – Gladbach)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik