Foci

Még csak 17 éves az új Ibrahimovic, de már egész Európa a lábai előtt hever

Alexander Isak nevétől hangos az európai sportsajtó. Az AIK Solna 17 éves csatárát akkora tehetségnek tartják, hogy a legnagyobb klubok, a Real Madridtól elkezdve a Manchester Uniteden és a Chelsea-n át a Bayern München, Borussia Dortmund kettősig rengetegen figyelik, és itt még csak pár példát soroltunk fel.

Már több mint 90 játékosmegfigyelő utazott el az AIK meccseire, hogy megbizonyosodjanak a képességeiről.

Eritreai szülők gyermekeként már Stockholmban született, ott kezdett el focizni, 2016 februárjában, 16 évesen mutatkozott be a felnőttek között. Már többszörös svéd utánpótlás-válogatott. A most zajló bajnokságban 21 meccsen 9 gólt szerzett, minden sorozatot figyelembe véve 26/12-es mutatója, ami elég figyelemfelkeltő, nem csoda, hogy sorban állnak a kegyeiért a topklubok.

Sokan az új Ibrahimovicként emlegetik, vélhetően a méretei miatt: 190 centiméter magas. Na meg a játékstílusuk miatt is, ami hasonlít, Isak sem csak a magasságából és a fejjátékából él meg, elég ügyes a labdával,a  társakat is jól tudja megjátszani.

Még Ibrát is lenyűgözte, olyannyira, hogy korábbi klubjait, a Juventust és a PSG-t is külön megkereste, hogy beajánlja nekik Isakot. Jobb ajánlólevél nemigen kell.

Kicsit olyan, mint egy bokszoló: semmi nem számít, csak az, hogy mit mutatsz a ringben. Isak helyett is a pályán nyújtott teljesítménye beszél

– mondta róla a csatárral bővebben foglalkozó Expressennek egyik csapattársa, Chinedu Obasi.

Isak piaci értékét 400 ezer euróra lövi be a transfermarkt.com, 2018 decemberéig szól a szerződése. De amekkora felhajtás van körülötte, ne legyünk meglepve, ha már előbb, akár most télen elviszik Svédországból. És többért, mint 400 ezer euró.

Fotó: expressen.se

Ajánlott videó

Olvasói sztorik