Foci

Véber György megint bemutatná az NB I-es trükköt

Véber György, a másodosztályban szereplő Nyíregyháza focicsapatának héten kinevezett vezetőedzője az M1-nek azt mondta, előzetesen nem számított erre a lehetőségre, de a folyamat gyorsan lezajlott, az első megkeresést a második találkozó alkalmával szerződéskötés követte. Elődje, a két évvel ezelőtt kinevezett Mátyus János szombaton, a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után mondott le.

A Nyíregyháza szerdán kiesett a Magyar Kupából, miután 3-2-re kikapott Kozármislenyben. Ugyan még nem a 47 éves Véber ült a kispadon, de ez volt az első alkalom, hogy taktikai értekezletet tartott a csapatnak.

Ez a hét a tapasztalatszerzésről szól, a kupameccsen volt, ami tetszett, és volt, ami nem, most viszont már a hétvégi, Kisvárda elleni idegenbeli rangadóra kell koncentrálnunk

– mondta az edző, aki szerint “nagy tempóban” kell elkezdenie a munkát az együttesnél.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Véber György célja, hogy a következő hat fordulóban “lőtávolon” belül maradjon a Nyíregyháza az NB II-es tabellán, amelyen most nyolcadik, nyolc ponttal lemaradva a listavezető Balmazújvárostól.

A másodosztályban 19 mérkőzés után jön a téli szünet, sok a meccs, van lehetőség javítani, az NB I-be jutáshoz pedig minden adott a klubnál, és remélhetőleg az én személyem is segít a cél megvalósításában

– jelentette ki a szakember.

Testhezálló feladatnak érzi az együttes irányítását, mert Nyíregyházán erős a játékosállomány, megfelelőek a körülmények, így csak az elvégzett munkán múlik majd, hogy sikerül-e feljutni az élvonalba.

Véber György korábban a Pápát és a Mezőkövesdet is feljuttatta az NB I-be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik