Foci

Pep Guardiolának még egyik csapatánál sem kellett szembenéznie ilyen problémával

A manchesteri városi rangadót rendeztek újra, másfél hónapon belül másodjára. Bő egy hónapja, szeptember 10.-én, a Premier League negyedik fordulójában a vendég City elhozta a három pontot az Old Traffordról (MU-MC 1-2), szerda este azonban Juan Mata 53. percben szerzett gólja után a hazai United örülhetett 1-0-ás győzelemnek, igaz, “csak” a Ligakupa nyolcaddöntőjében.

Pep Guardiola duplán lehet szomorú. Csapatával ugyan remekül kezdte a bajnokságot, ellenben most már biztos, valami megbomlott a csapategységben, mert mély gödörben vannak. A City immáron hat tétmérkőzés óta nyeretlen.

A spanyol szakembernek se a barcelonai, se a müncheni edzői időszaka alatt nem élt át ilyen sikertelen szériát.

Ráadásul José Mourinho, a Vörös Ördögök vezetőedzője is javított a kettejük mutatóján. A portugál edző és Guardiola 18. alkalommal nézett egymással farkasszemet, de a jelenleg a Unitedet irányító menedzsernek ez volt mindössze a negyedik sikere – korábban egyszer a Bajnokok Ligájában, egyszer a Spanyol Király Kupában, egyszer pedig egy spanyol bajnokin győzte le kollégáját.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Angol Ligakupa, nyolcaddöntő, eredmények:

Manchester United-Manchester City 1-0
Gól: Juan Mata 53. perc

Southampton-Sunderland 1-0
West Ham United-Chelsea 2-1
Kedden játszották:
Arsenal-Reading (II.) 2-0
Bristol City (II.)-Hull City 1-2
Leeds United (II.)-Norwich City (II.) 3-2
FC Liverpool-Tottenham Hotspur 2-1
Newcastle United (II.)-Preston North End 6-0

A negyeddöntő párosítása:
Arsenal–Southampton
Hull City–Newcastle United
Liverpool–Leeds
Manchester United–West Ham United

Ajánlott videó

Olvasói sztorik